Az úgy volt, hogy vizsgaidőszak. Igen, igen, minden egyetemista ultimate joker kifogása az elhavazott januárra, de mit tehetnék, ha egyszer igaz. :D De most, hogy már a végét tapossuk, mielőtt még végleg elköszönnék a karácsonyfánktól (igen, még áll :D), még egyszer megidézem azt az igazi, sütemény illatú és remegő gyertyalángú decembert. Mert szép volt, de még mennyire szép!
(És mert képtelen voltam választani, kivételesen egy nagyon képes hálaadást kaptok. De annyi jó kép született!)

Mit szerettem decemberben?

- Rögvest a hónap legelején ünnepeltük anyósom kerek születésnapját, ennek megfelelően kicsit nagyobb számban gyűltünk össze megköszönteni. Megtisztelt a bizalmával, hogy én készíthettem a tortáját (diétásan!), valamint az ajándékát is közösen ötlöttük ki, ami egy nagyon személyes, nagyon igazi apróság lett végül. Egészen különleges kapcsolatom van vele, nagyon kicsi gyerekkorom óta ismer (az óvónénim volt :)), és a közösségnek hála végigkísérte az életemet, időnként, mint egy pótanya, időnként, mint egy idősebb nővér, időnként, mint vezetőtárs. Nagyon őszinte és tiszta szeretetet kapok tőle, én pedig igyekszem azzal meghálálni, hogy jó társa leszek annak a férfinek, akit felnevelt. :)

- Idén sem maradhatott el az adventi vásár, habár nagyon sokáig úgy tűnt, nélkülöznöm kell… de végül Judit nem hagyott magamra, kirángatott, és bár szanaszéjjel fagytunk, hihetetlenül jó pár órát töltöttünk el a színes-szagos belvárosban. Egyrészt az ünnepi fények, illatok, a hangok, az az utánozhatatlan légkör és hangulat, ami nekem egyszerűen hozzátartozik a készülődéshez. De sokkal inkább azok a mély és igazi beszélgetések, a tény, amire kacagva csodálkozunk rá, hogy Judittal már tizenkét (!!!) éve barátok vagyunk, egymást nevelgettük fel a kamaszkor kacskaringós ösvényein, hol egymáshoz közelebb, hol kicsit távolabb, de végül mindig-mindig visszatalálva, hogy aztán most, mint fiatal felnőttek is ugyanazt a támaszt és megértést találjuk a másikban. Sokszor gondolkodom azon, hogy vajon tényleg vannak-e életre szóló barátságok… de talán nem kell megválaszolnom ezt a kérdést. Még nem. Most még csak hálásnak lennem, hogy egy ennyire különleges ember megtisztel a szeretetével. :)

- Nagyon csöpögős lesz ez a hálaadás, de mit vártok a decembertől?! :D Az advent számomra nem csak a várakozás, de kicsit az elcsendesülés ideje is. A római katolikus egyházban minden hétnek megvan a maga „feladata”, de ezeken felül én szeretem mindig kicsit még jobban végiggondolni és kikeresni azokat, akikért/amikért hálás vagyok az életemben. Az elmúlt néhány év nem volt könnyű periódusa ennek a földi kalandnak, ezért különösen fontosnak tartom, hogy lássam, hogy mennyi mindenért adhatok hálát akkor is, ha kicsit sűrűbbnek tűnnek az árnyékok. Rengeteg személyes és még annál is személyesebb dolog van, amit itt a blog kereteiben nem feltétlenül osztanék meg… de egy valamit mégis. Pontosabban valakit. Reni az életembe két évvel ezelőtt nyáron toppant be, és ő volt az első olyan ember, akit az internetnek hála ismertem meg (annál is inkább az írásnak és a fandomoknak. Rajongani ésszel, ugye!). Nagyon hamar egy hullámhosszra kerültünk, és most már két és fél éve alig van olyan nap, amikor nem beszélünk. És ezek lehetnek az üres fecsegésektől kezdve a hülyéskedéseken át a komoly, igazi témákig bármik. Bár Renivel talán összesen ötször találkoztunk, de úgy ismer, ahogy kevesen, olyan bizalmam van felé, ahogy kevesek felé, és olyan természetességgel van jelen és támogat az életem egy olyan szegletében, ami egyre fontosabbá és fontosabbá válik. Neki köszönhetem, hogy a saját terápiám regénye halad és szeretik. Sokszor érzem természetesnek, hogy van, pedig nem az, hanem ajándék. Reni, köszönöm! Szeretlek. :)

- Ha karácsony, akkor brutál mennyiségű sütemény, azon belül is mézeskalács manufaktúra. De tényleg, összesen pontosan tíz óra munkám van az idei adag mézesekben (no, persze, azért három napra lebontva), a többi sütiről nem is beszélve, és egy jó kis vírusnak hála én nem is tudtam belőlük enni Szenteste (természetesen :D), de minden egyes másodpercét élveztem. Nem csak azért, mert nekem a sütés egy ténylegesen kikapcsoló elfoglaltság, de az öröm az arcokon, amikor megkapták a kis névre szóló méziket, ahogy dicsérték a tiramisut (diétás!!!), az minden egyes átmelózott percet megért. Különösen szeretem a rohanós pillanatokban azokat a dolgokat, amik a kezemet lefoglalják, de a gondolataimat nem, így van lehetőségem kicsit lélekben is megérkezni a fa alá. Idén nem lett mézeskalácsház, lett viszont olyan béke és letisztult öröm a szívemben, ahogyan már rég ültem a jászol elé. Köszönöm.

- Ez a karácsony több szempontból is különleges volt. Ez volt az első karácsony, amit a Papa nélkül töltöttünk, és az utolsó Szenteste, amin hárman voltunk, hiszen idén már ketten leszünk egy család Vele, akik külön ünneplünk. Talán éppen ezért, talán csak úgy, de nagyon békés, nagyon igazi Szentesténk volt, valahogy nagyon együtt voltunk mi hárman. Mondanom sem kell, hogy nem egyszer bőgtem el magam, és bőgök most is, ahogy ezt írom. :D Tiszta szívemből várom, hogy Vele legyünk egy család, de mégis van bennem valami nehéz érzés elszakadni ettől a körtől. És nem is annyira a gyerek szereptől, inkább leginkább a bátyámtól, aki születésem óta annyira természetesen az életem része, hogy néha elfelejtem, valójában mennyire nem természetes, hogy van nekem. Tőle kaptam az idei karácsony legszebb, legigazibb ajándékát, és én csak remélem, hogy az a különlegesen erős kötelék, amit az évek alatt felépítettünk, nem gyengül majd a fizikai távolságtól. Én rajta leszek! :)
És az első karácsony a Papa nélkül. Tartottam tőle, milyen lesz… de nem kellett. Legyen elég annyi, hogy a nagycsaládi képen eggyel kevesebb ember volt ott… és kettővel több gyerkőc. :) Hazafelé pedig még beugrottunk meglesni a Cegléd és Nyársapát között tanyázó, brutálisan kivilágított házat. De tényleg. Erre nem létezik más szó. Brutális. :D

-  És még egy szempontból volt különleges a karácsony, és a két ünnep közötti időszak. Elkészültünk a meghívóinkkal. Nem kevés munkaóra, tervezés, alakítás, kompromisszum van benne, de végül nagyon a miénk lett, nagyon olyan, ami illik hozzánk, és tényleg van abban valami nagyon klassz érzés, hogy teljesen mi csináltuk, a legelső mozzanattól a legutolsóig. Na és persze csak nem bírtuk ki, egy kis apróságot is gyártottunk még mellé a családoknak. Szóval meghívókkal turnéztunk, szerteszét az országban. Mindenkinek nagyon tetszett a megvalósítás, mindenhol nagyon kedvesen és végtelen szeretettel fogadtak minket, mi pedig élveztük, hogy a hosszú autóutakon csak kicsit kettesben lehetünk. Ahogy pedig eltöltöttünk egy kis időt a kisgyerekes családoknál, nem tudtam szabadulni az érzéstől, hogy én nem az esküvőt várom. Én EZT várom, amit látok. Nem azt az egy napot. Ezt az egész életet. :)

Apróságok:

anyósom ajándékát kitalálni; őt felköszönteni; meghatott ölelését fogadni; Judittal együtt lenni; minden random emberrel szóbaállni; percekig röhögni aztán igazán beszélgetni; forró teát szürcsölni; adventi fények, illatok, színek, hangok; illatgyertyát gyújtani; sötét templomban felgyúló fények; hideg ellen sapkát húzni; karácsonyfával kötelezően szelfizni; kedves kalauzzal találkozni; Renivel „plázázni”; órákig beszélgetni; betalált ajándékot adni; ajándékok után kajtatni; csomagolni órákig; karácsonyi zenéket végtelenítve hallgatni; mézeskalácsokat nagyüzemben gyártani; bátyámmal rögtönzött kvízt játszani; meghívókat gyártani; meghívókat elsőre rosszul nyomtatni :D; Vele csomagolópapírokkal kardozni; süteményeket gyártani; diétás sütit is találni; takarítani kívül is, belül is; elcsendesedni, tényleg elmélyedni; karácsonyfát közösen díszíteni; Szenteste ESETT A HÓ; elolvadt rögtön, de esett; Szenteste társasozni; könnyekig meghatódni; hosszan, igazán ölelni; éjféli misén a tömjénfüst illata; rokonok napokig; kiöltözni; ebédeken nagyokat nevetni; végtelen sztorizások szürkületig; hosszú autóutak Vele; a gyerekek nevetése; fényképezkedni; giccses karácsonyházban mászkálni; nagymamámnak örömet okozni; meghívókat átadni; egy lehetséges jövő képét figyelni; minden nehézséggel együtt borzasztóan, teljes szívvel, igazán hálát adni

A hónap idézete ezúttal a bátyám ajándékából:

„Ti vagytok a családi élet jövője. Ti vagytok az örömteli szeretet jövője. Rajtatok áll, hogy valami csodaszépet hoztok-e létre az életetekben Isten számára…”
(Kalkuttai Szent Teréz Anya)

A hónap dala:

Jól van, jól van, nem karácsonyi, és nem lövöm el megint a Ghymes Újesztendőjét, legyen! :D Viszont egy kis téli hangulatú dal azt hiszem, még bőven elfér ezekben a januári mínuszokban. :)