Mélyen tisztelt Lord Robert Stephenson Smyth Baden-Powell of Gilwell! Hű. Önt aztán tekintetes névvel áldották meg… Milyen hivatalos, milyen fennkölt, milyen komoly! Nem is tudom, levelem témája méltó-e egy ilyen fontos és rangos ember figyelmére. De talán nem is kell. Mert talán van lehetőségem…

Nem-nem, nem hálaadás jön. Hogy miért? Mert ezen sorok tehetséges írója megoldotta, hogy ez még csússzon egy nyúlfarknyit (elhagytam a határidőnaplómat, anélkül meg nehéz emlékezni… kavinton?!) Még anno Carlota írt egy ilyet a saját blogjára, és akkor megígértem neki, hogy egy szép napon én is…

Rengeteg mindenért vagyok hálás csak az elmúlt három napban... sűrű egy hétvége volt, annyi szent :) De a köszöneteket majd a szokott hálaadó bejegyzésemben taglalom... most valami egészen másról szeretnék beszélni. Vasárnap megtörténik valami, amire kis túlzással négy éve…

Az utóbbi pár hétben nagyon komoly csatározásokon vagyok túl. Ott támadott a sátán, ahol a legjobban fájt, és igen tisztességesen megszenvedtük, minden résztvevő. Ha most visszatekintek, érthetetlen és nagyon is megérthető sértődéseket, nagy veszekedéseket, indulatos…

Pironkodok én rendesen, hogy ennyire régen volt frissítés... de sajnos nem ígérhetem, hogy gyakrabban lesz. Hála a fanatikus 11. osztálynak, minden nap késő délután (4-5-6 óra felé) érek haza, akkor még tanulni a másnapra, és végül beájulni az ágyba... a blogolásra…