Na mi jön gyerekek? Na mi? Ugye megmondtam, hogy előbb-utóbb meglesz. Csak ti sosem hisztek nekem… szipp. Nem is tudom, ezek után megérdemlitek-e. Sebaj, csakhogy lássátok, én mennyire jóságos és kegyelmes vagyok. Na és persze szerény. Meg egy kicsit álmos.

 Mit szerettem a nyárban?

 - Érettségink szóbeli fordulója. Magyar emelttel kezdtem, na meg azzal, hogy ráborítottam az érettségi elnök kávéját a tételekre. Priceless pillanat, de ennél jobban azt hiszem, nem tudtam volna bemutatkozni. :) Na meg utána angol feleletnél véletlenül (TÉNYLEG véletlenül) beszóltam a tanáromnak. Azt hogy? Mogyee vagyok. Van még kérdés? Isten nagyon is velem volt aznap, a sok tanulás – az írásbelivel ellentétben – itt megtérült. Csupa remek tételt húztam, és minden szerénység hiányával kijelentem, hogy taroltam. Magyar emelt 97%, angol 100%, töri 100%. Persze, ez így sem volt elég, de legalább a lelki békém érdekében szépen búcsúztattam ezt a nyolc évet. Gyorsban a laza nyolc órányi várakozás alatt leszerveztem egy virágátadást, és egyszer csak már ott álltunk szemben a tanárainkkal, kezünkben a bizonyítvánnyal, éretten, fiatal felnőttként… mielőtt kiléptünk az iskola kapuján, még visszapillantottam, és bizony gyűltek a könnyek. Osztálytársam (nem érdekeltek, most már örökre így fogom hívni őket) meg is állt mellettem, ugye nem fogok most…? De igen. Mert most vége. Tényleg, nagyon vége. Ott álltam a hatalmas épület kapujában, és pont úgy néztem fel rá, mint nyolc évvel ezelőtt, amikor az évnyitón beléptem oda. Nyolc év alatt azok a falak az otthonom lettek, láttak nevetni, sírni, elbukni, felállni, győzni, veszteni, barátokat szerezni és elengedni, hinni, kételkedni, biztatni, lelkesedni, hülyéskedni, komolynak lenni, szervezni, félni, kiállni, remélni, álmodni, szeretni... felnőni. És ott volt az ideje elbúcsúzni. Ott álltam, szememben a könnyekkel, vállamon az osztálytársam megértő kezével, és szinte láttam magam mellett a kicsi Ancsit, aki hatalmas szemekkel méregeti az akkor még idegen folyosókat. Egyik kezével a fekete szoknyája szélét markolássza, a másikkal a szemüvegét tolja feljebb. Vállán a nagymamája keze, és az iskola csak úgy zsong az élettől… és a folyosók üresek. Tudom, szörnyen szentimentális vagyok, de rengeteget köszönhetek a Fasornak. Jó volt ott lenni.

 - Bankett és záró szerenád az osztályfőnökünknél. Na, mire megszerveztem a bankettet, minden szentimentális-könnyes búcsúérzésem elmúlt, annyira elegem lett. :D Viszont szerencsére nagyon jól sikerült, csak pozitív visszajelzéseket és elismerő szavakat kaptam. Degeszre ettük magunkat, rengeteget beszélgettünk, megegyeztünk, hogy minden kérése ellenére sem tudjuk letegezni a töritanárt, és még egyszer, utoljára meghatottuk Halász papát. Egy konfettit elrobbantottunk az utcán, és ennyi volt. Puszik a tanároknak… a zömüket azóta sem láttam. Egy újabb lépcsőjét pipálhattuk ki a felnőtté válásnak, és a sok idegeskedés ellenére – vagy éppen amiatt – remekül sikerült. De nem szervezném meg még egyszer. :D Ééés, az utolsó szerenád, osztályfőnökünknél. Három napig gyártottam az ajándékát, de az arcát látva tökéletesen megérte. Kicsit hihetetlen volt, ahogy ott ültünk a nappalijában, majszoltuk a mennyei pogácsát, és azon gondolkodtam, hogy még csak tegnap volt, hogy tervezgettük, vajon milyen lesz… aztán finoman emlékeztettek, hogy a tegnap az kilencedikben volt. Ja, hogy ja. Repül az idő. :) Egy utolsó kocsmázás, ahol kivételesen a legvégéig maradtam. Kifejezetten vicces, ha egy társaságból már csak te vagy józan. :D És… ezzel minden gimis élményem véget ért. Mosolyogva emlékszem most már mindenre, és ez így van jól. Szép volt, jó volt… de az osztálytalálkozó megszervezésére még alszom egy öt évet. :D

 - Négy nap Csehországban édesanyámmal és bátyámmal. Telc, Prága, Plzen, Karlovy Vary, Kutna Hora, és hazafelé egy gyors kitérő rajongva szeretett Szlovák testvéreinkhez Pozsonyba. Nem volt valami nyári idő, (sálban-pulcsiban is fáztam időnként) de városnézéshez maga a tökély. Elképesztően szép helyeket láttam, Telc nem hiába a világörökség része, Prága gyönyörű, bár engem inkább a hangulata ragadott magával (és tényleg hasonlít Budapestre, nem is kicsit), Karlovy Vary olyan, mintha egy filmbe csöppennél, Kutna Horában pedig a csontkápolna valami elképesztő élmény. Fantasztikus négy nap volt, dugig élménnyel és tanulnivalóval. Mindig elámulok, mennyire színes a világ, és mennyire keveset láttam belőle eddig, és ez még mindig „csak” Európa… ja, és persze a cseh sör méltán híres. ;)

 - Szó szerint hazaértünk Prágából, letettem a fejem a párnára, öt perc múlva meg már keltem is (tényleg annyinak tűnt), hogy elindítsuk az idei cserkésztábort. Hát hú. :) Soha nem éreztem még, hogy ennyire gyorsan elszaladt volna. Nagyon nehéz volt a gyerekanyag, de ezzel együtt meg a vezetők talán még sosem voltak ennyire jók. Hiányzott, aki nem tudott velünk lenni, de nagyon örültem annak, aki meg igen. Elképesztően pörögtem egész héten, de mit tagadjam, iszonyatosan élveztem! Minden szabad perced lefoglalva, minden végtagodon három gyerek csüng, a negyedik meg épp a fejed mássza meg… ugyan olyan élmény volt a lelki napot tartani, mint esti mesét mesélni, vagy „vezetői gyűlés” fedőnéven szusszanni két-három percet. És még Ő is le tudott jönni… minden évben várom a tábort, és mindig elképesztő energialöket. Mert persze, rettenetesen elfáradok… de ugyanakkor itt, közöttük érzem, hogy nem csak úgy megszülettem erre a világra, hanem feladatom is van. És ha velük vagyok, azt is sejtem, hogy micsoda.

 - Nem állunk meg egy percre sem, azonnal pörgött tovább a Mária-lány tábor. Na jó, én csaltam egy picit, és szusszantam egy napot a kettő között, de muszáj volt. Viszont amint leértünk Velencére, minden fáradságot elfelejtettem. Gyönyörű idő, csillogó Velencei-tó, meghódításra váró Pandúr kövek, kézműves, lelki feladat és palacsinta… minden adott volt egy remek táborhoz, és az is volt! Hihetetlen élmény köztük lenni, és komolyabb vezetői feladat nélkül csak egy hétig jól érezni magunkat együtt. Annyira jó, hogy van a nyár, amikor lehet ilyet. :)

 - Ééééééés, amit annyira vártunk, annyit szerveztünk, végül csak összejött… Carlotával egy hét a Balatonon, teljesen felügyelet nélkül. A társaságunk forgószínpadot megszégyenítően cserélődött, de így volt az igazi. Délig alvás, óriáspalacsinta, hamburger, fürdés, koktélozás, nagy beszélgetések, filmnézés, séta, lemenő nap, és egy igazán jó bor, miközben a tavon megcsillannak a túlpart éjjeli fényei… az egyik legjobb hét volt a nyárban, szerencsére az idő is velünk volt. Egy hét együtt, minden kötelesség és kötöttség nélkül, csak a lazításért. Viccelődtünk is a parton fetrengve, hogy a tételek felett ez a kép tartotta bennünk a lelket… de tényleg. Nagyon kellett ez a nyaralás, és fergetegesre sikerült. Carlota, jövőre ismétlünk! :) 

 - HungaRio Pécsett. Az a bajom az ilyen beszámolókkal, hogy nagyon nehéz megírni őket. Mert leírhatom, hogy fantasztikus volt ennyi hívő fiatallal együtt lenni, hogy mit jelentett megtölteni a Dóm teret, a közös szentségimádások, a szentmisék, a koncertek, Böjte Csaba, Fülöp püspök, vagy Erdő Péter gyermeki lelkesedése, a karnevál, a 38 fok, az élő Passió, a kiengesztelődés, a Bolyki Brothers, a gyertyákból kirakott hatalmas kereszt, a sírás, a nevetés, az új barátságok, a régiek szorosabbra fűzése, a vetélkedő… de mindez nem tudja átadni mindazt, amit ott éreztem. Fantasztikus volt, az az igazi, mély, elmondhatatlan fajta. Talán a lényegét a legjobban azzal ragadom meg, ha elmesélem, milyen volt, amikor a Ferences templomban a „hit alagútja” nevű programon bekötött szemmel az érzékeimre hagyatkozva mesélték el a bibliai történeteket. A végén a béna meggyógyításánál hordággyal vittek egy darabon, majd amikor letettek, és levettem a kendőt, a gyönyörű, hatalmas oltár előtt ültem. A nővér pedig mellettem mosolyogva csak ennyit mondott: „mert mindannyiunknak ide kell megérkeznünk.” (Akit esetleg jobban érdekel, a találkozó alatt csináltak minden reggelre kisfilmeket, itt meg lehet őket lesni. Elég jók lettek.)

- Egyetemi ponthatárok. És Mogyee idén nem lett egyetemista. Érdekes volt ezzel megbirkózni. Először is persze, hogy csalódott voltam, hiába éreztem, hogy eséllyel nem lesz meg. A HungaRio első napján derült ki, és még aznap este felajánlották, hogy aki fel meri vállalni, hogy nem vették fel, azt nagyon de nagyon megtapsolják, mert az Úr valami különlegeset szánt nekik… egy életem, egy halálom alapon én felálltam. Még egy valaki volt ennyire bevállalós. :) És ott, a Dóm téren kétezer fiatal tapsolt és lelkesített, én meg álltam, és potyogtak a könnyeim. Szomorú voltam? Persze. Csalódott? Naná. Dühös magamra? Nem is kicsit. De a leginkább elveszettnek éreztem magam. Mit akarsz ezzel mondani, Uram? Célt tévesztettem? Félreértettelek? Nem vagyok méltó? Nem erre hívsz? Hívsz egyáltalán? Leültem, mosolyogva persze, és mindenkinek bizonygattam, hogy a meghatottságtól bőgök… és akkor felcsendült a dal, amit nekünk énekeltek. Ennyi volt:

„Jöjj, itt az idő, hogy dicsérd. Jöjj, itt az idő, hogy átadd szíved. Jöjj, úgy ahogy vagy, és dicsérd. Jöjj, úgy ahogy vagy az Úr elé. Csak jöjj.”

És nekem nem is kellett több. Tudom, hogy hívsz Uram. Tudom, hogy még mindig van célod velem. És most már azt is sejtem, miért kell várnom egy évet. Hát akkor… legyen meg a Te akaratod!

 - Zarándoklat újra, ahogy megígértem. Ééééés… egészen más volt, mint tavaly. Persze, még mindig nehéz, még mindig küzdelmes… de idén valahogy megtáltosodtam. Persze, fájt a lábam, de jó, ha két olyan este volt, amikor ez ténylegesen zavart. A többi napon egész végig mosolyogtam, én voltam, aki lelkesített, nevetett, aki vitte más táskáját, vagy a karját nyújtotta. Tavaly a másik oldalon voltam, naponta átlag kétszer akartam meghalni, és nem hittem el, hogy valaha célt érek. De idén más volt. Azt kértem a zarándoklat előtt Istentől, hogy engedjen idén teljesen másokért zarándokolni. Ne magamért, csakis kizárólag a többiekért. Jézus is megmondta, „kérjetek és kaptok”, és ez esetemben nagyon is bejött. Fogalmam sincs, honnan volt annyi erőm így végigcsinálni, de minden áldott nap olyan volt, mintha a fáradtság vagy a fájdalom nem is létezne. Amikor este beértünk a szálásra, persze én is csak ugyanaz a lány lettem, akinek fáj a lába, fáradt és alig bír mozogni… de nap közben én voltam az erő, ami a másiknak kellett. Soha nem éreztem magam ennyire Isten eszközének ezelőtt, pedig piszok jó érzés. :) Persze, így is volt mélypontom, és volt mit megvitatni magammal és másokkal is… de ez a zarándoklat egészen más volt. Ha tavaly azt emeltem ki, hogy meg kellett halnom magamnak, idén azt mondhatnám, élnem kellett másokért. Sokszor kérdezték tőlem, hogy nem éreztem-e kidobott időnek, hogy tíz napig csak gyalogoltam… én meg nem értettem, hogy lehet ilyet kérdezni. Hiszen azok a megfizethetetlen pillanatok! És nem csak akkor, amikor beérünk Czestochovába. Amikor összebarátkoztam egy kispappal, amikor vittem valaki táskáját, amikor mosolyt csaltam a másik arcára, amikor azt mondták, miattam tudtak tovább jönni, amikor táncoltam, amikor olyan száraz volt a torkom, mint a kalahári sivatag, és mégis másnak adtam a maradék két korty vizemet, amikor felnéztem a Mária címerre a csoportunk elején, és amikor megöleltem az összes lakóotthonos cigánygyereket… kidobott idő? Még sosem éreztem ennyire, hogy élek.

 - Azért volt egy-két pár napos szünet is a nagy rohanásban. Vele, és Xinafékkal egy közös augusztus 20-a ünneplés, amit megspékeltünk egy motoros balesettel. Van ez így. :) Lelkiatyámék végre, valahára, február óta először. A gyerekek úgy nőnek, mint a bolondgomba, döbbenetes. A legkisebb B. annyira cukin beszél, hogy nem győztem ölelgetni, és ami meglepett, de hihetetlenül jól esett: a két ottani cserkészem eljött csak úgy beszélgetni. Semmi konkrét témánk nem volt, mégis remekül elment egy jó két óra. Beszélgettünk filmekről, suliról, továbbtanulásról, lányokról és fiúkról, álmokról… csupa fontos dologról. Annyira jó volt őket látni, és érezni, hogy ők is örülnek nekem. Hiba na, gyakrabban le kéne vonszolnom magam Timárra.

 - És a nyár záróakkordjaként elkísértem nagynénéméket Szarvasra egy esküvőre. Na nem ám a lagzi miatt tartottam velük, nekem sokkal nagyobb és magasztosabb küldetés jutott, az unokatestvérem bébiszittere lehettem három nap erejéig. Végre büntetlenül kibabázhattam magam. :) Annyira puha, bújós, babaillatú, és igazi kis hölgy… odavagyok a kiscsajért. :) Sokat ugrattam nagynénéméket, hogy akárcsak a régi idők nemesei, kiöltöznek egy barát esküvőjére, a bébiszitter meg teljes puccban tologatja az üvöltő gyereket az apartmanok között, lehetőleg úgy, hogy a kisasszony hangja ne cifrázza a meghitt pillanatokat. Ugyan a harmadik megkezdett kör után eltűnődtem rajta, hogy ehhez valóban muszáj volt-e a magas sarkú és a smink, de ez már tényleg csak szőrszálhasogatás. Az ifjú párnak sok boldogságot, én meg alig várom az újabb alkalmat, hogy Borkával lehessek. :)

Apróságok:

szóbelin magamat nem meghazudtolóan bemutatkozni; összenevetni; tudással ragyogni; nyolc órán át a bizire várni; egy utolsó könnyes búcsút venni; bankettet szervezni; banketten túllenni; tanárokkal beszélgetni; osztályfőnököt meghatni; szerenádozni; ofő ajándékát napokig gyártani; látni, mennyire örül neki; kocsmázni; becsiccsentett osztálytárson nevetni; ölelést adni és kapni; elutazni; buszsofőrrel összehaverkodni; közös nyelv híján mutogatással beszélgetni; Csehországban gyönyörködni; igazi, fa söröshordóból frissen csapolt sört inni; bátyámmal játszani; nagyokat beszélgetni; fényképeken pózolni; cserkésztáborozni; lelki napot tartani; odabújó kisgyereket megszeretgetni; horribilisen indokolt mennyiségű rántottát csinálni; Vele tóban pancsolni; tábortűznél ülni; emlékdalt komponálni; kisgyerekről felfedezni, hogy felnőtt, de jófej lett; sátrat állítani; na meg aztán lebontani; viadalt harcolni; buszon elhelyezést logisztikázni; vezetőbácsit elbájolni; Mária-lányokkal táborozni; Velencei tóban fürdeni; Pandúr köveket megmászni; kézműveskedni; közös szentmisén részt venni; napozni; nagyokat nevetni; tábortüzet rakni; főzni; Carlotával nyaralni; Balaton; naplemente; igazán jó bor az esti parton; szúnyogok elől menekülni; minden egészségtelent összeenni; éjszaka filmet nézni; minden sorát fejből idézni; délig aludni; pancsolni; napozni; koktélozni; napszemüveget venni; rengeteget nevetni; zenét bömböltetni; HungaRion résztvenni; mások felvételijének örülni; megerősítést kapni; sírni; élő Passiót nézni; 38 fokban szökőkútban fürdeni; vért adni; flashmobot táncolni; egyenpólót hordani; közös szentségimádás; kiscsoportban beszélgetni; jó programokon részt venni; Őt igazán felszabadultnak látni; táncolni és énekelni; öleléstől nem félni; elengedni a tartozást; másokra felnézni; éjszaka vonatozni, és semmit sem aludni; Varsóban csatangolni; új barátokat szerezni; vendéglátó néni kedvességén meghatódni; másokért gyalogolni; mindent feladni; keresztet a menet elején vinni; mások táskáját cipelni; valakinek segítő kezet nyújtani; beázó sátorban esőkabátban aludni; rengeteget nevetni; angolul beszélgetni; kispappal összebarátkozni; slaggal zuhanyozni; szívből örülni; Czestochovába megérkezni; állomáson hat órát csövezni; pizzát enni; tíz nap után fürdőkádban fürdeni; hajat mosni; saját ágyban aludni; szülinapost meglepetés bulin köszönteni; 20-án a tetőről tűzijátékot nézni; bajbajutottnak segíteni; látni, hogy mennyi jó ember van; egyedül vonatozni; cserkészekkel beszélgetni; gyerekekkel játszani; lelkiatyámat megölelni; unokatesómra vigyázni; a karjaimban altatni; nagyszüleimmel lenni; a mosolyukat látni; napsütés; friss gyümölcsök; csókok; ölelések; barátok; család; élni, szívből, igazán

És végül a nyár dala. Egyrészt, mert sokat hallgattam, másrészt, mert nagyon illett rá.

  És végül a nyár nagy idézete. Igaz, nem akkor találtam, hanem mostanában, de utólag nézve nagyon is ráillik.

"The two most important day of your life: are the day, you are BORN, and the day, you find out WHY."

(A két legfontosabb nap az életedben: a nap, amikor MEGSZÜLETSZ, és a nap, amikor megtalálod, hogy MIÉRT.)

- Mark Twain