Van az úgy, hogy egy hónap minden pozitív életszemléletre tett törekvésem ellenére is csak… nem igazán sikerül. Van az úgy, hogy sok minden összejön, és akkor marad az ok-okozati dolgok kutatása, aztán ha rájövök, hogy nem igazán tudtam volna máshogy tenni, akkor meg még inkább meglőve érzem magam. De éppen az ilyen hónapokra találtam ki annak idején a hálaadást. Lehet, hogy rövidebb lesz, de olyan nincs, hogy nem volt benne semmi szép. Meg eleve, ilyen gyönyörű, aranyló napfényű őszünk is régen volt. Ez már önmagában elég ok hálát adni! :)

Mit szerettem októberben?

- Húztam-nyúztam-halasztottam, mert igazság szerint féltem tőle. Mindig is úgy hittem, édesapám és én nagyon más világ vagyunk, nagyon más nyelvet beszélünk, és szentül meg voltam győződve, hogy ha őszintén próbálnék közeledni, csak bántanám magamat is, őt is, hiszen nem a szeretettel van baj, csak egyszerűen nem tudjuk megérteni egymást. Aztán a pszichiáter rám parancsolt, mert soha semmi nem oldódik meg, ha félek vele szembenézni. Én meg nem állítom, hogy azonnal, de némi (pár hónapos…) fáziskéséssel azért összeszedtem a bátorságomat, és csak apa elé ültem. Tisztán, nyílt lapokkal, őszintén. És életem egyik legnagyobb pozitív csalódása volt. Sokkal jobban hasonlítunk, mint hittem. Sokkal jobban értjük egymást, mint hittem. Azon a délutánon leomlott a fal, amit én magam építettem kettőnk közé a saját bizonytalanságomból és vélt vagy valós félelmeimből. Már korábban is írtam arról, hogy felnőtté válni azt is jelenti, hogy egy idő után megtanulod a szüleidet a szülői mivoltukon túlmutatóan szeretni, mint emberek, egyéni individuumok, érző lények. De ezzel együtt jár, hogy a saját magadban kialakított, gyakran hamis képet le kell bontanod róluk. Sosem mertem igazán őszinte lenni az édesapámmal, mert azt hittem, nem értene meg – holott erről szó sem volt. Ő figyelt, szeretetett és értett mindig is, csak meghagyta, hogy akkor közeledjek felé, amikor erre én magam készen állok. Borzasztóan sokat tanultam csak ebből az egy délutánból is. És borzasztóan hálás vagyok, hogy adtam a dolognak egy esélyt. És még hálásabb, hogy apa nem mondott le rólam a várakozás közben. :)

- Az október ünnepekben gazdag, ugyanis keresztfiunk és nagymamánk is ebben a szép, színes falevelekkel tarkított hónapban látta meg a napvilágot – igaz, majd’ hetven év eltéréssel. De ez természetesen magával vonzza, hogy felkerekedünk, és bevesszük Ceglédet egy nap erejéig. Ezúttal a követség csak hármunkból állt Vele és a bátyámmal, mert édesanyám lebetegedett. De így is remekül szórakoztunk, a környező napok nyálkás időjárása ellenére meseszép, igazán napfényes és meleg őszi napunk volt, szerintem idén utoljára ülhettünk a teraszon egy szál pulóverben. Rengeteget ökörködtünk, míg ajándék után kutattunk, szörnyülködtünk egy sort, B. milyen gyorsan felnőtt – még csak tegnap volt a keresztelője, erre máris négy éves… –, és szerintem még sosem nevettünk ilyen hangosan a temetőbe menet. Furcsa belegondolni, hogy Papa lassacskán egy éve nincs köztünk, de nagyon örülök, hogy azt látom, Mama kezd megtanulni együtt élni a hiányával. Hazafelé még a döbbenetesen tiszta, csillagos éjszakát is elkaptuk, és azt hiszem, ezek a napok azok, amik bizonyítják, hogy nem csak a hatalmas csinnadrattával érkező, látványos momentumok tehetnek emlékezetessé pillanatokat. Egy nap lehet a legszebb pusztán azért, mert olyan, amilyen.

- És maga a tény, hogy évek óta nem volt ilyen elképesztően gyönyörű az ősz. Aranyló napfény, színes levelek, kicsit csípős idő, de még csak éppen annyira, hogy pirosra fesse az orromat, ha kint sétálok (ahogy Mama mondaná, verebet fogott az orrom :D). Előkerültek a nagy, kuckózós sáljaim, a vastag, kötött pulcsik, amikbe élmény belebújni, megtaláltam az idei szezon számomra győztes teáját (barackos-csipkebogyós-hibiszkuszos, mennyei!), és a rövidülő nappalokkal előkerültek a mécsesek és illatgyertyák, ami számomra utánozhatatlanul képes megteremteni az otthon melegét. Igen, én is nagyon szeretem a napfényt, és eleve a fényt, de ha elfogadjuk, hogy egyszerűen most csak az évnek ezen szakaszát éljük, és megpróbáljuk meglátni benne a lehetőséget lágy fényekkel, egy forró teával, egy jó könyvvel vagy filmmel, máris nem tűnik olyan morcosnak az a sötétség. :)

Apróságok:

lebontani egy nagy falat; apát szívből megölelni; nagyokat beszélgetni, egy nagy súlyt lerakni; ügyfél bonyolultabb gondját megoldani; új kedvenc kardigánt találni; sálba burkolózni; kesztyűt húzni; nagyokat sétálni; zizegős avarba ugrani; fényekben gyönyörködni; napsütést kiélvezni; udvaron pulóverben, giccsesen szőrös, rózsaszín házi mamuszban flangálni; ajándékot vadászni; régi játékokon elnosztalgiázni; gyönyörű időben autózni; Mamát megköszönteni; Balukáéknál jókat beszélgetni; nagyokat nevetni; élő GPS-t játszani; Papát meglátogatni; kicsit összebújni; barchobázni; elképesztően csillagos eget a tetőablakból figyelni; nagyon finom teát találni; mécseseket gyújtani mindig és mindenhol; olvasni, írni, tanulni; ha kicsit nehéz is, akkor is a szépet keresni

A hónap idézete:

„Be brave! Step out, feel the rain,
Your heart, my heart, we feel the same.”
(The Rocket Science)

Légy bátor! Lépj ki, érezd az esőt,
A te szíved, az én szívem… valójában ugyanúgy érzünk.

A hónap dala:

Erről már tavaly is regéltem, talán éppen ugyanígy, az októberi hálaadásban, de ősszel szeretem ezeket a lassabb, elmélázósabb, „kuckózósabb” dalokat, és nincs ez másként idén sem. Viszonylag friss szerzemény, de első hallásra beleszerettem. Rengeteg ponton kötődöm hozzá, az énekesnőnek azóta több művét hallgatom rendszeresen, de mégis csak ez a legkiemelkedőbb. A hangulata, a dallama, és főleg a szövege. A szövege most nagyon kellett. :)