Január hatodika jeles nap. Vízkereszt néven a napkeleti bölcsek látogatására emlékszünk, akik királynak kijáró ajándékokkal tisztelték meg azt, aki mindent odaadott értünk, emberekért. Értünk, akik gyarlók vagyunk, elbukunk, kétkedünk, átkozódunk, keresünk, hitetlenkedünk, gyűlölünk, elveszünk, ártunk, rombolunk, pusztítunk. Értünk, akik csodálatosak vagyunk, emelkedünk, biztos pontra lelünk, dicsőítünk, találunk, hiszünk, szeretünk, adunk, gyógyítunk, építünk, alkotunk. Értünk, akik egyszerűek vagyunk és végtelenül bonyolultak, egyformák és különbözőek. Értünk, akik kézzel fogható semmiségekkel igyekeztünk leróni tiszteletünket a legnagyobb ajándékért cserébe.
Január hatodika jeles nap… legalábbis nekem mindenképpen. Mert 1995. hideg január estéjén ezen a napon szívtam tele a tüdőmet először a világ oxigénjével. Bár az életem az én hitem szerint már a fogantatásom pillanatában megindult, én úgy venném, az igazi kihívás és kaland aznap este vette kezdetét. Január hatodikán Krisztus megkapta a bölcsek ajándékát. Január hatodikán Mogyee megkapta a világ legnagyobb ajándékát. Az életet.
Huszonkét év telt el. Valamivel több, mint két évtized. Nem kerek szám, még csak nem is egy negyed évszázad, hogy különösebben kiemelhetném… de ez az utolsó születésnapom, amikor még teljesen egyedülállóan az én életemről beszélhetek. Áprilisban Isten előtt is megkezdjük a közös utunkat Vele, és bár az én egyéni utam nem ér véget (sőt), mégis onnantól minden eddiginél jobban szorítom az Ő kezét, az Ő útjával együtt fejlődöm és kacskaringózom az élet nevű játékban. Persze, együtt tesszük ezt már majd’ öt éve, de a házasság más. Eddigi életem legnagyobb döntése, egy új fejezet. Eszerint pedig azt hiszem, a huszonkettedik, utolsó hajadonon betöltött évem megfelelő alkalom, hogy kicsit összegezzek, kicsit talán lezárjak.
Huszonkét év telt el. Huszonkét dolog szerepeljen itt hát, amiket ezalatt tanultam. Huszonkét pont, ami a saját magam által összekuporgatott hozományom. Huszonkét tanulság, talán triviálisak, talán elvontak, talán vitathatóak. De az enyémek. És mindegyikük épített, lépésről lépésre azzá az emberré, aki kész belépni az előtte álló új szakaszba. Huszonkét évnyi bukás, emelkedés, pofon, ölelés, keresés, találás, sírás, nevetés, szorítás, elengedés… huszonkét évnyi hála. Huszonkét évnyi élet. Előre a többiért!
#1 Megtanultam beszélni, ha hihetünk az anekdotáknak, előbb is, mint járni. Tegye fel a kezét, aki meglepődött. ;) Megnyílt előttem a szavak világa, az az elképesztően széles és hihetetlenül tág univerzum, ami a legnagyobb erősségem. Megtanultam, hogy a szavakkal lehet teremteni és pusztítani, gyilkolni és gyógyítani. Megtanultam, mikor kell hangosan kiállnom, és mikor kell hallgatnom. Megtanultam, hogy a szavak fegyverek és mentőövek. És a döntés az enyém, hogyan használom őket.
#2 Megtanultam járni. Lassan és rohanva, lépésekben és szökellve, megállni és újra elindulni. Megtanultam elesni és felállni, és hátranézés nélkül előre haladni az úton, amin haladnom kell. Egyedül vagy másokkal, pihenve vagy fáradhatatlanul, de mindig előre és előre. Mert az élet halad, és én vele haladok.
#3 Megtanultam, hogy a testvér olyan kötelék, amilyet sehol máshol nem találsz. Megtanultam, hogy legyünk bármennyire különbözőek, mégis hasonlítunk. Megtanultam, hogy bár magától értetődőnek vettem, hogy jelen van az életemben, ez egyáltalán nem az. Megtanultam, hogy ő az egyik legértékesebb dolog az életemben. Szeretlek!
#4 Megtanultam, hogy kirekesztettnek lenni fáj. De megtanultam azt is, hogy nem én voltam az egyetlen példa, és mások szavainak csak annyi hatása lesz az életemre, amennyit én tulajdonítok nekik. Megtanultam, hogy ha áldozat szerepbe sajnáltatom magam, azzá is válok, de le is vethetem a címkét.
#5 Megtanultam írni. Először csak szó szerint, aztán átvitt értelemben. Megtanultam írni betűket, szavakat és mondatokat, aztán írni érzéseket, történeteket, igazat és léha semmiséget. Az írás nekem önkifejezés, alkotás, szabadság, menedék, terápia és hivatás. És megtanultam, hogy képes vagyok adni vele, ezért megtanultam, hogy ne féljek megmutatni.
#6 Megtanultam, hogy nem feltétlenül kell jónak lennem valamiben ahhoz, hogy élvezzem. Ér elrontani egy festményt, eltéveszteni a ritmust táncolás közben, hamisan énekelni az alsó szólamot. Megtanultam, hogy ezek kifogások, nem ellenérvek. Megtanultam, hogy ha boldoggá tesz, ha ad valamit, akkor nem számít, mennyire értek hozzá. Ugyanakkor megtanultam, hogy viszont amihez ajándékom van, azt azért kaptam, hogy használjam. Megtanultam, hogy szégyellősen dugdosni az erősségeimet nem szerénység, hanem pazarlás. Megtanultam, hogy azért adott nekem képességeket, hogy én is adjak velük.
#7 Megtanultam, hogy minden éremnek két oldala van. Megtanultam, hogy első felindulásból soha se ítélkezzek, és megtanultam, hogy sose hozzak döntést, amíg nem látom át az összes nézőpontot. Megtanultam, hogy a maga szemszögéből mindenkinek igaza van, ezért senki perspektíváját sem hagyhatom ki a teljes képből. Majd megtanultam, hogy ítélkezés helyett figyeljek, kérdezzek, megértsek és átéljek. Megtanultam, hogy minden vélemény számít – az enyém is, de a másiké is.
#8 Megtanultam, hogy a megbocsátás az egyik legerősebb dolog – feloldozza mindkét felet. Megtanultam, hogy jár a második, harmadik, sokadik esély, amíg igyekezet és törekvés van, mert az ember nem tökéletes, nem fog rögvest fejlődni az első bukásából. Megtanultam, hogy a megbocsátás nem kikényszeríthető, de megtanultam azt is, hogy a harag mindenkit mérgez. Megtanultam, hogy a hibák mindig is az életem részei lesznek. De megtanultam tanulni belőlük, és megtanultam a hibákat annak kezelni, amik. Nem tragédiák, nem katasztrófák. Hibák. És megvan a maguk helye és oka az utamon.
#9 Megtanultam, hogy keresni, kételkedni, haragudni nem hiba, és nem kell elfojtanom. Megtanultam, hogy minden érzelmet akkor és ott kell megélnem, amikor éppen történik, nem eltolni vagy elnyomni. Megtanultam, hogy teljesen normális, ahogy másokhoz viszonyítva próbálom definiálni magam, aztán megtanultam, hogy nincs rá szükségem, mert mindenki egyedi. Megtanultam, hogy aki igazán szeretni akar, az nem egy ideált lát bennem, de megtanultam, hogy én se próbáljak mást vetíteni magamról, mint aki vagyok. Megtanultam, hogy nem kell simulnom senki ízléséhez, mert a szeretet nem itt kezdődik.
#10 Megtanultam, hogy nem számít mások véleménye, aztán megtanultam, hogy de akad, akié mégis. Megtanultam, hogy mi alapján válasszam meg a tanácsokat, és megtanultam, hogy sajnos én a javaslatokból nem tanulok. :D Megtanultam, hogy nekem a saját bőrömön kell tapasztalnom, de megtanultam azt is, hogy nem kell mindig fejjel rohannom a falnak. Megtanultam, hogy mások meglátásai értékesek lehetnek, de megtanultam, hogy a döntéseket csak én hozhatom meg, senkire sem háríthatom át. Megtanultam, hogy a döntéseknek következményei vannak, és megtanultam, hogy ezekért én felelek, és senki más.
#11 Megtanultam, hogy az életben csak a változás állandó – aztán megtanultam, hogy ez nem baj. Megtanultam, hogy a változás nem pusztít, hanem átépít, hogy tovább léphessek előre. Megtanultam, hogy minden ponton okkal időzöm akkor és annyit az életem utacskáján, és ha eljön az ideje, képessé kell válnom folyamatos visszatekintgetés nélkül továbblépni. Megtanultam, hogy változni nem ijesztő, hanem természetes és izgalmas.
#12 Megtanultam, hogy nem azért vagyok bátor, mert nem félek, és pláne nem azért vagyok bátor, mert tettetem, hogy nem félek. :D Megtanultam, hogy nem az az erős, aki nem esik el vagy törik meg, és hogy a könnyek nem a gyengeség jelei. Félni, sírni, elesni nem szánni való vagy gyámoltalan. Ezek csupán annak a jelei, hogy élek. Megtanultam, hogy éppen az tesz bátorrá és erőssé, hogy félek, és sírok, és elesek, de mégis megyek tovább.
#13 Megtanultam, hogy a legtöbb ember maszkot visel, aztán megtanultam, hogy ez szükséges az élethez. Megtanultam, hogy kellenek a falak és álarcok, amivel védem magam. Aztán megtanultam, hogy ezek nem áthatolhatatlan pajzsok, hanem lehetőségek. Megtanultam, hogy a maszkokkal képes vagyok mindig azt nyújtani, amire annak szüksége van, akihez odafordulok. Megtanultam, hogy a maszkokkal nem elzárom magam az emberektől, hanem adni tudok vele. És megtanultam, hogy a maszknak csak akkor van értelme, ha én nem fulladok meg és veszek el mögötte… és ha van az az ember, aki előtt nincs szükségem rá.
#14 Megtanultam, hogy a világ sokkal tágasabb, mint hittem, és nem mindig csak a csillogó, mesés értelemben. Megtanultam, hogy van az árnyékok mögött is egy világ, ahogy megtanultam, hogy a látszólagos fényűzés is rohadhat belülről. Megtanultam, hogy ezek a világok nagyon különbözőek, de mindnek megvannak a maguk nehézségei. És megtanultam, hogy nekem nem kell választanom, ugyanúgy odafordulhatok mindegyik világhoz. Mert a nap végén mindenütt csak emberek vannak.
#15 Megtanultam, hogy magammal törődni nem önzés, hanem létszükséglet. Megtanultam, hogy önmagamat kell először szeretnem ahhoz, hogy adni tudjak. Megtanultam, hogy a korlátaim okkal vannak, és hogy az én szükségleteim éppen ugyanúgy figyelmet igényelnek, mint azoké, akikkel foglalkozni akarok.
#16 Megtanultam, hogy az életben vannak dolgok, amikért, vagy amik ellen foggal-körömmel harcolnom kell. Aztán megtanultam, hogy nem mindent kell harcként felfognom. Megtanultam, hogy ha ellenség helyett állapotként tekintek rá, akkor nem legyőznöm kell, hanem együtt élni vele, és uralni. Megtanultam különbséget tenni a megvívandó csaták, és a helyzetek között, amiket csak elfogadnom kell. Ugyanakkor megtanultam, hogy sokkal többre lehetek képes, mint valaha hittem volna, ha elég keményen küzdök. Megtanultam, hogy vannak dolgok, amik megérik a harcot, és vannak, amik nem.
#17 Megtanultam, hogy az emberi kapcsolatoknak három titka van: egymást jól szeretni, kommunikálni, és egy irányba nézni. Megtanultam, hogy minden ember más nyelvet beszél, és nekem meg kell fejtenem, hogyan szeressem őket úgy, hogy az nekik jó legyen. Megtanultam, hogy minden ember másmilyen szeretetet igényel, és nem biztos, hogy ami nekem jó, az a másiknak is jó lesz. Megtanultam, hogy ahhoz, hogy jól szeressek, kommunikálnom kell velük. Megtanultam, hogy a sérelmeket nem cipelni, hanem tisztázni kell, és megtanultam, hogy a falak szavakkal, gesztusokkal dönthetőek le. Megtanultam, hogy nem kell egyetértenünk mindenben, de szükséges, hogy ugyanabba az irányba tekintsünk.
#18 Megtanultam, hogy ahogy változni is állandó, úgy elengedni is. Megtanultam, hogy minden pontosan annyi ideig van jelen az életünkben szabadon, amíg annak feladata van. Megtanultam, hogy ha valami véget ért, azt el kell engednem. Emberi kapcsolatot, szituációkat, emlékeket, életszakaszokat, hibákat. Megtanultam, hogy ha időben elengedem, nem fájdalmas szakadás lesz, hanem nyitott búcsú. Megtanultam, hogy amikor elengedek, akkor nem veszítek, ellenkezőleg. Megtanultam, hogy minden, amit elengedtem, abból arra emlékezzek, amiben épített. Megtanultam, hogy az élet attól csodálatos, hogy semmi sem állandó benne, hanem minden múló percet kiváltság megélni.
#19 Megtanultam, hogy a mentális és pszichés betegségek létező valóság, amiről borzasztóan hibás kép él az emberek tudatában. Megtanultam, hogy ezek éppen olyanok, mint a fizikai betegségek. Tünetekkel járnak, legyengítik az embert, de éppen úgy létezik rájuk gyógymód és segítség. Megtanultam, hogy betegnek lenni nem negatív címke, hanem állapot. Megtanultam, hogy a gyógyulás lehetséges. És megtanultam, hogy az embereknek erről a témáról még nagyon sokat kell tanulniuk.
#20 Megtanultam, hogy minden szerep mögött ember rejtőzik. Megtanultam, hogy legyen bár tanár, pap, banki ügyintéző, szülő, a feladat mögött elsősorban ő is csak egy ember. És minden ember egyedi és megismételhetetlen csoda, tele félelmekkel, álmokkal, nehézségekkel és örömökkel. Megtanultam, hogy az emberek éppen attól emberek, hogy tökéletlenek. Megtanultam, hogy bármilyen nehéz néha, a szerep mögött is mindig keressem az embert.
#21 Megtanultam, hogy az élet gyönyörű, de csak annak, aki figyel. Megtanultam, hogy boldognak lenni döntés és nem véletlen szerencse. Megtanultam, hogy keressem és raktározzam az örömöt, mert ez lesz az, ami a bánaton átvezet. Megtanultam, hogy ahol árnyék van, ott lennie kell fénynek is.
#22 És végül megtanultam, hogy borzasztóan fiatal vagyok, és még rengeteg mindent kell megtanulnom. :) Én készen állok!
Ha a csend, ha a fény, ha a jég, ha a dér.
Ha a láng, ha az ég. Ha a tér hazatér.
Ha a hang, ha beszéd. Ha lehet, ha szabad.
Ha a szó, ha a kép. Ha vigyáz. Ha csak ad.Ha a tűz eleven: visz a nagy havon át.
Ha a csend az erő. Ha megért, aki lát.
Ha figyel. Ha elér. Ha az ott ma az itt.
Ha örök: örökít. És ez élni segít.(Szabó. T. Anna)
