Az a helyzet, hogy rémesen hangulatember vagyok. Na, nem az az egyszer ordítok, egyszer nevetek fajta, inkább olyan értelemben, hogy borzasztóan kötök hangulatokat, érzéseket bizonyos élethelyzetekhez, szavakhoz, szakaszokhoz. Így szeptember elseje máris színes levelek, sálak, és utcakövön koppanó gesztenyék asszociációját hozta elő bennem. Amire azért még kicsit várni kell. :D De cserébe volt nekünk egy még igazán nyári augusztus, lessük is meg!
(És azért, míg írom a bejegyzést, sül egy adag diós muffin. Csak a miheztartás végett. Helloszia, őőősz!)

Mit szerettem augusztusban?

- Bérmaanyámék kisfiának keresztelőjére voltunk hivatalosak Nagyboldogasszonyt megelőző vasárnapon. Olyan hihetetlen belegondolni, hogy alig több, mint egy éve még a lakodalmi ebédükön koccintottunk az egészségükre, most meg már egy tündéri hajasbabáért ürültek azok a poharak. Tudom, szentimentális vénkisasszony leszek, de tényleg döbbenet, hogy szalad az idő. :D Mór természetesen mindenkit teljes mértékben elvarázsolt, de nem is csodálom, egy igazi kis nyugodt úriemberrel van dolgunk, aki nem csak a szertartást, de azt azt követő ebédet, és a hódolók hosszú sorát is egyetlen nyikkanás nélkül tűrte. Ja, és persze az a mosoly…! Mondanám, hogy a női szívek egymást előzve olvadtak meg, de ez nem fedné le a teljes igazságot, mert a férfiaké is. :D Sokszor van az úgy, hogy a nagyobb családi összeröffenéseket nyűgnek érezem/érezzük, ilyenkor valahogy mindig megerősítést nyer bennem az elmélet, amit Vele közösen fogalmaztunk meg, amikor még csak nagyon nagy vázlatpontokban beszéltünk az esküvőnkről. A családoknak szükségük van az ilyen alkalmakra, amikor egyszerűen csak örülni gyűlünk össze. Ne csak temetéseken találkozzunk! Szükség van az öröm erejére, hogy majd az segítsen túlélni, amikor a fájdalmat kell elcipelni.

- Ahogy azt már korábban, talán a júniusi hálaadásban megírtam, Isteni gondviselésnek hála, de nem maradunk tető nélkül az esküvő után sem. Olyannyira nem, hogy Ő már át is költözött, hogy addig is belakja a teret, míg áprilisban követem. Viszont természetesen nem egy tennivaló akad azzal, hogy egy lakásból közös otthont varázsoljunk, de már azzal is, hogy egy élhető helyet. Ennek megfelelően több napon, heten át rettenthetetlenül takarítottunk, dobozoltunk, hurcolkodtunk, bútort szereltünk össze, bútort takarítottunk, szelektáltunk és berendeztünk, és messze még a vége. De őszinte szívvel mondhatom, hogy minden fáradtságot megér. Igaz, még nem teljesen tudjuk felfogni, hogy most tényleg a közös otthonunkat csinosítgatjuk, talán ide majd jövő ilyenkor jutunk el fejben is. :D De eleve az, ahogy közösen dolgozunk, ahogy látjuk, hogy az évek alatt egymás keze alá csiszolódott munkafolyamataink most valami olyat teremtenek, amit saját magunknak alkotunk… ez egy egészen új érzés. De nagyon tetszik! :)

- Idén is meghódítottuk a templomtornyot annak reményében, hogy a tűzijátékot a lehető legteljesebb pompájában, és persze a kötelező tömeg nélkül élvezhessük. Nagyon izgi a sötét, poros kis létrákon felkapaszkodni, és tényleg nem érdemes a legszebb ruhánkban nekiindulni, de minden évben iszonyúan várom és szeretem ezt a kis programot. Van valami utánozhatatlan érzés abban, hogy mindenki tudta nélkül, csak ketten elbújunk a torony tetején. Szeretem. :)

- A nyár legutolsó hétvégéjén végül mi is eljutottunk a hőn áhított mininyaralásunkra, és pár napra bevettük a balatoni nyaralót. Odafelé telekocsis lehetőségnek hála a hónunk alá csaptunk két útitársat, akik szerencsére irtó jó fejek voltak a közel négy órás út ellenére is (mások is kihasználták az utolsó hétvége lehetőségét :D). Jártam már a tengernél, és bár nem vitatom a szépségét, és teljes mértékben megértem, aki azt preferálja, de történjék bárhogyan, nekem a Balaton egy örök szerelem, és elmaradhatatlan része a nyaramnak. A jellegzetes illata, a zsibongás hangjai, a naplementés látvány, a hegyek a túlparton, a sülő hekk, a sziklák a parton, a nyálkás lépcső... Egészen kicsi koromtól kezdve talán egy vagy két olyan szünidőre emlékszem, amikor kimaradt a magyar tenger, és nem is volt az igazi. Most viszont kaptam belőle egy nagyon klassz kis adagot! Már érezni lehetett, hogy a nyár elköszönni készül, este kifejezetten hűvös volt, a víz sem volt pocsolyameleg, és a nap is kevésbé tűzött... De így, és a hazaindulásunkkor kezdődő viharral volt igazán stílusos és tökéletes búcsú a nyártól. Én egy kicsit a Balatonhoz is hazamegyek. :)

Apróságok:

nyelvvizsgán felügyelni; vizsgázóknak szurkolni; egyre több munkatársam nevét megjegyezni; barátnővel találkozni; nagyokat sétálni és beszélgetni; keresztelőn részt venni; babán olvadozni; bérmaanyámat megölelni; ajándékot készíteni őszinte szeretettel; nagyokat nevetni; jegyesoktatásra bejelentkezni; ajándék sarokkanapénak és ágynak örülni; bútort összeszerelni; kárpitot tisztítani; konyhát berendezni; közös kuckót készítgetni; kulcsokat megkapni; közösen tűzijátékot nézni; felmászni a templomtoronyba sötétben, porban, de ettől izgi; jó fej ismeretlenekkel utazni; autópályán mobilról tárgyakat felvenni; Balatonban csobbanni; közösen főzni; napon megszáradni; autót kívül-belül kigányolni; nagyon szép kis templomba misére menni; Neki Szent Kristófos kulcstartót vadászni, átadni; naplementét nézni; közösen filmezni; nagyokat nevetni; napfénytetőn kidugni a kezem, miközben haladunk; viharos vizet nézni; homokos parton mezítláb mászkálni; az illatok, a színek, a hangok; gyümölcsöt szedni és enni; túrazsákba bepakolni; nagymamámnak megmutatni a munkahelyemet; közösen takarítani; tervezni, álmodni, és próbálni elhinni, hogy lassan valósággá válik

A hónap idézete:

"Nyári gyerekek a Balaton parton,
Dunakanyarban a keszegemet hajtom.
Nyári gyerek vagyok, kacagok, nevetek,
Amíg csillog a szemetek, maradjatok gyerekek!"
(Kelemen Kabátban)

A hónap dala:

Még amikor a hónap elején nyelvvizsga miatt állomásoztam az ügyfélszolgálaton hosszú órákat minden fajta produktív teendő nélkül, akkor kezdtem csak úgy random kalandozni a zenék között, és egyszer csak elém került ez a gyöngyszem. Elsőre a klipje és a zenéje fogott meg, aztán elkezdtem figyelni a szövegre is. Talán nem is kell ragoznom, aki régebb óta követi a blogot, az tudja, miért érzem most óriási telitalálatnak, és éneklem teli pofával vigyorogva az énekessel együtt a refrént...