Mindenképpen akartam még írni egy karácsonyi bejegyzést... de mint oly sokszor, leblokkoltam. Annyi szép dolgot lehet erről az ünnepről írni. Annyi mindent, és annyi, de annyi felesleges dolgot is. Sokáig ültem a villogó kurzort bámulva, és tűnődtem, vajon mit kellene írnom. Talán megvan...
Olvastam egy interjút Böjte Csaba atyával, ahol azt mondta, a legnagyobb kísértés számára, hogy feladja. Hogy úgy érezze, nincs értelme, nem érdemes küzdeni, az emberek nem változnak, nem hálálják meg. Nincs értelme. Be kell dobni a törölközőt.
Mindannyiunkat elkap ez az érzés néha, nem igaz? Amikor valamiért gürizünk, minden szabad percünket rááldozzuk, beletesszük a szívünket-lelkünket... aztán annyit se kapunk rá, hogy "kösz". Ilyenkor elkedvetlenedünk, naná. Vagy még rosszabb esetben magától az élethivatásunktól is elmegy a kedvünk, mert nehéz, gyötrelmes, fájdalmas, és úgy tetszik, még eredménye sincs...
2012 évvel ezelőtt (+/- 4 év) éppen ezen az éjszakán Betlehemben egy fagyos istállóban felsírt egy apró élet. Senki sem fogadta be őt aznap éjjel, így kellett ezek között a kietlen körülmények között világra jönnie... a világra, amiért 33 évvel később iszonyatos szenvedések közepette kereszthalált halt. Útja során számtalanszor találkozott elutasítással, hálátlansággal, dühvel, kegyetlenséggel és temérdek bűnnel. Azt látta, hogy a világ bűnös, az emberek gyarlók... hányszor, és hányszor meghátrálhatott volna! Hányszor és hányszor mondhatta volna: nem éri meg... és ezt tette? Óriási mázlinkra, nem.
Amikor úgy érzed, hogy nincs értelme, nem érdemlik meg, nem éri meg a fáradtságot... gondolj arra, hogy több, mint két évezreddel ezelőtt Isten úgy gondolta, az emberiség megéri a fáradtságot. Jézus három évtizeden keresztül úgy gondolta, van értelme. Ennek hála ma már van reményünk az üdvösségre.
Azt kívánom nektek ezen a karácsonyon, hogy nézzetek a körülöttetek élőkre. Rokonokra, barátokra, szerelmekre... nézzetek az idegesítő nagybácsira, a fárasztó unokatesóra, a szenilisedő nagyszülőkre, és szorítsátok meg a kezüket. Adjatok hálát értük, és ne engedjétek el őket. Mert Isten azt mondta, van értelme. Mindennek. Annak is, hogy ők a családod. Légy hálás értük, takard be őket a szereteteddel, még ha úgy is érzed, nem éri meg. Mert - hála legyen érte - az ilyen kérdésekben még mindig Isten dönt az életünkben (ha hagyjuk, persze). És Ő azt mondta, megéri.
"Mert az Ige testté lett, és közöttünk élt."
(Jn 1, 14)
Ezekkel a szavakkal kívánok minden családban és magányosan ünneplő testvéremnek megértésben és szeretetben gazdag, áldott, békés, nagyon boldog karácsonyt!
