Mostanra talán egyetlen olvasómat sem fogja meglepni a tény - lévén, hogy nem igazán rejtettem véka alá -, hogy esküvőre készülünk. Pardon, akarom mondani, készülök. Én. Egymagam. Hiszen én vagyok a Menyasszony. Igen, így, nagybetűvel. Mert Menyasszonynak lenni nem csak egy állapot, hanem egyenesen egy fensőbb rendű titulus. Egy módosult létezési sík, ahová a való világ hétköznapi gondjai nem jutnak el – ha mégis, nagy duzzogás övezi tudomásulvételük folyamatát. Egy fennkölt, rózsaszín felhőréteg székszoknyákból és bevonulózenékből, hófehér ruhák és kiegészítők oltalmában eltöltött pár hónap, amikor a Menyasszony környezete is átlényegül az esküvői tudatállapotba, és aki csak egy pillanatra is kilengene az átszellemült légkör búrája alól a valóság talaja felé, annak szembe kell néznie a Menyasszony haragjával és megvetésével - és ugye senki sem akarja magára haragítani a Menyasszonyt, amikor élete legfontosabb napjára készül? Arra a napra, amiről azóta álmodott, hogy először húzott párnahuzatot fátyolként a fejére kislánykorában, arra a napra, amiben beteljesül minden pinterestes vágyálma. A Nagy Nap, a Menyasszonyi létforma kiteljesedése, amelyben a Menyasszony nevű pokémon egy utolsó level up után feleséggé manifesztálódik (mármint a tökéletes nyitótánc majd azt követő gyertyafénykeringő után, persze). Az már csak kisbetűvel, hiszen mégsem olyan emelkedett rangjelzés ez, feleség mindenki lehet élete hátralévő részében, na de Menyasszony...! Az kivételes, ideiglenes, átmeneti állapot, jó esetben egy élet során mindössze egyszer. A Menyasszony az alfa és az omega, az oldalkocsi mellette (egyes kultúrákban vőlegénynek nevezik) afféle futottak még kategóriás kiegészítő, hiszen az ő szerepe úgyis csak annyi, hogy a nyakkendője passzoljon a kiválasztott szalvéta színéhez és textúrájához. Az esküvő tehát a Menyasszonyé, egyeduralma A bizonyos kérdéstől az esküvői képek és videók utolsó megosztásáig tart.
Na persze, az esküvő a családé is. Örömszülők, testvérek, hatodági unokatestvérek, sosem látott nagynénik nagy pillanata ez, hogy kilépjenek a vélemény kivilágított színpadára. Mert persze, véleménye az mindenkinek van, és természetesen, ha vélemény van, azt érvényesíteni is ér, hiszen mégis csak egy család vagyunk. A vélemény áthathatja az esküvő minden pillanatát, hiszen a Menyasszony és oldalkocsija még olyan fiatal, honnan is tudhatnák ők, mi kell egy igazán jó lagzihoz. Mert hát ki látott már igazi esküvőt szintetizátoros mulatós, baracklekváros linzer vagy vőfély nélkül? Igen, persze, megértik ők is, hogy a tyúkhúslevest már unja a pár (pardon, a Menyasszony, oldalkocsi csendesen egyetért, ha túl akarja élni), és persze, szerintük is remekül mutatna egy határozott zöld ruha az oltárnál, de hát azért maradjunk a realitások talaján, ezt mind így szokás. Az esküvőknek megvannak a maguk bejáratott rendjei, és hát végtére is a világot is a folytonosság tartja egyben, hát mégis mi történne, ha a buszok sem a menetrend szerinti útvonalon haladnának, hanem átvágnának a városon, mert nekik így tetszik...? Ugye hogy ugye. Jaj, és ugye a Mici néniéket meg a Lajos bácsiékat nem akarjátok kihagyni, hát meg kell őket is hívni, hát úgy illik...
Ennyi igény mellé már kellenek létesítmények is, amelyek ezeket az igényeket kiszolgálhatják, tehát egyértelmű, hogy az esküvő a szolgáltatóké is. Hohó, az övék csak igazán! Pénzt mindenért el lehetne kérni, csak megfelelő köntösbe kell öltöztetni. Ez nem biznisz, ez nem marketing, ők kéremszépen álmokat valósítanak meg! És hát mégis milyen lenne egy álomesküvő jégszobor, vonósnégyes vagy vintage ültetőkártyák nélkül? Esküvő – jó esetben – egyszer van egy életben, hát annak meg kell adni a módját, minél nagyobbat szól, annál jobb! Dekoráció, menüsorok, virágok, zene, ruhák, a lehetőségek határa a csillagos ég. A szolgáltatók pontosan ismerik a Menyasszony pokémon befogási módját, beszélik a módosult tudatállapot nyelvét. Trendek és irányzatok kódrendszerével diktálják az ütemet, hiszen végtére is, senki sem szeretne valami divatjamúlt, unalmas programot élete legszebb napján, nem igaz?
És végül, de nem utolsósorban nem hagyhatom ki a legfontosabb szereplőt... az esküvő a stresszé. Az elvárásoké, a percre pontosan beosztott forgatókönyvé, a hibátlan díszítésé, a legjobb pillanatban elkapott fényképeké, a fegyelmezett szertartásé, a mérnöki pontosságú, egyenes kocsisoré... az élére állított tökéletesség illúziójáé. Hiszen mindenki ezt hajszolja. A tökéletes, a legjobb, a legdrágább, a legszebb, a legboldogabb...
...csakhogy a fentiek alapján nekem minden eszembe jut az esküvőről, csak a boldogság nem. Amikor az esküvő szó hallatán egy féktelen ámokfutás jelenik meg az ember lelki szeme előtt véget nem érő veszekedésekkel és csillagászati összegekkel, én is rögtön megértem, miért az azonnali elutasítás az elsődleges reakció. Ilyen áron nekem sem kellene csak egy papír a kapcsolatunkról. Csakhogy a házasság nem ennyi, és az esküvő sem.
Legalábbis nem ennyi kellene, hogy legyen. De azt kell, hogy mondjam, manapság egy esküvőre készülő párnak nincs könnyű dolga. Kissé szarkasztikus felvezetés után merítsünk egy nagyot az esküvői körkép mai rögvalóságából, jó étvágyat!
Teljesen természetes, hogy az eljegyzés után – akkor is, ha nincs is még belátható közelségben maga a kézfogó – a párok elkezdenek tájékozódni, és nyilván ezt az interneten kezdik. És ez talán ennek az ördögi cirkusznak a legnagyobb fegyvere. Ugyanis most már bármelyik keresőfelületet is használod, egy pár oldalnyi nézelődés után automatikusan feldobja a hasonló cikkeket és oldalakat. És magas egek, milyen oldalak vannak. Egymás sarkát taposva nyomakodnak a böngésződbe a különböző ruhaszalonok, jegygyűrűtök van már, és ugye véletlenül sem felejted el a székszoknyát…? Minél jobban belemerülsz a tájékozódásba, annál bonyolultabbnak fog tűnni az egész rendszer, annál több apróság kerül a látóteredbe. Nagyon okosan építették fel a rendszert, mert a képekkel, „vásárlói véleményekkel”, marketingszövegekkel megtámogatott oldalak mind azt a benyomást keltik benned, hogy igen, gyűrűpárna és csokiszökőkút nélkül már nincs is esküvő. És akkor ez még csak az internet varázslatos világa.
(Alpont a korosztályomnál kezdődő, pinterest nevű fenyegetés. Aki ismeri, annak nem kell bemutatnom a veszélyeit, aki nem ismeri, annak dióhéjban ez egy inspirációs képeket gyűjtő oldal, ahol mindenféle témában lehet keresgélni. Igen, esküvőben is. Abban lehet csak igazán! Tökéletes fényekkel, tökéletes stábbal beállított, mesterien megkreált képek tucatja, amely az irreális elvárások megszületésének melegágya. Tapasztalat, pinterest táblám nekem is van.)
Aztán ott vannak a kifejezetten esküvői kiállításnak nevezett, egész hétvégés szolgáltató dömpingek. Én magam egyen sem vettem részt, mert már a plakát a város másik felébe üldözött (pedig aki ismer, az tudja, hogy kifejezetten szeretem az esküvők hangulatát), viszont épp elég beszámolót és hirdetést láttam, hogy nagyjából összeálljon a fejemben, mi várja a sportcsarnokba (természetesen a nem kevés belépődíj kicsengetése után) betévedő párokat. (Egy perces néma csend az urakért.) Alapvetően egyébként az esküvő kiállítás koncepciója jó. Rengeteg szolgáltató képviselteti magát egy helyen, nagyon sok információt lehet begyűjteni, több jelöltet is összeszedhetsz egyszerűbben, mintha guglizni próbálsz, és nem egy cég komoly kedvezményeket is ajánl, amennyiben az eseményen köttetik meg a szerződés. A kezdeményezés jó, mint minden hasonló esemény (educatio, nyelvparádé, állásbörzék, stb.), azonban nem tudok elmenni a túlzás mellett. Még azzal sem lenne probléma, hogy kifejezetten a nőket célozzák meg, mert azt hiszem, igen kevés kivétellel mindenhol a gyengébbik nem képviselője fog inkább aktívan érdeklődni a terítési módszerek irányába (habár a „pasimegőrző” sarkokon még nem döntöttem el, hogy nevetek vagy elborzadok). A probléma az, hogy… na, de ne szaladjunk ennyire előre.
Ha megjártátok valamelyik esküvői kiállítást, akkor jöhetnek a személyes találkozók és rohangálások a szolgáltatók között. Ruhapróbák, vőfélyek és ceremóniamesterek, helyszínek, ételkóstolók végeláthatatlan sora következik. Minden tetszik és semmi sem tetszik, minden kell és minden hiányzik, és a végén ott tartotok, hogy millióegy információ között fuldokolva, a párotokkal/családotokkal veszekedve már azt se tudjátok, miért is vágtatok bele. És általában, mintegy drámai tetőpontként színre lép a rokonság, hogy mit hogyan… és megszületik az esküvő nevű őskáosz.
És ez itt a baj. A bejegyzés elején kicsit szarkasztikusan próbáltam rávilágítani, hogy manapság egy esküvőt mindenki a sajátjának érez… de ez mind nem lenne akkora baj, ha nem tartanánk ott, hogy mostanra az esküvő egy hatalmas biznisz. Egy olajozottan működő iparág, ami a leghálásabb, legkizsákmányolhatóbb lábakra építkezett: az emberek vágyaira.
Szögezzük le: a szolgáltatók nem az ördögtől vannak, fontosak, és jó, hogy léteznek. Esküvőt lebonyolítani igen komoly kihívás, teljesen természetes, hogy vannak olyan körök, amik erre specializálódtak, ez a szervező párok életét is megkönnyíti. Nyilvánvaló, hogy egy akár száz fős vendégsereget nem lehet csak úgy random benyomni egy étterem átlagos szombat esti forgalmába, ahogy az is egyértelmű, hogy hatalmas, abroncsos ruhakölteményeket sem feltétlenül praktikus a gyerekosztály és a tisztítószerek között kiállítani a Tescóban. Csakhogy a mérleg mostanra teljesen átbillent, és az esküvőnek már csak az igazi lényegére nem figyel senki.
Az esküvő biznisz, de ezért nem lehet teljes mértékben kizárólag az iparágat hibáztatni. Igen, valóban megdobja az árakat, ha csak kiejted a szádon az e betűs szót, de nagyon sok múlik rajtatok. Azon, ti hogyan álltok magához az egész eseményhez, ti mit kerestek, ti mit akartok aznap ünnepelni. Mert bár agresszíven tolja a képetekbe minden létező felület a kötelező köröket, egyes egyedül a ti döntésetek, ezekből mennyit engedtek be az elképzeléseitekbe. Ehhez pedig le kell tisztáznotok magatokban a legfontosabbat:
Mit jelent nekünk az esküvő?
(Természetesen ez a mi definíciónk, és lehet velünk egyet nem érteni, de attól még vaskalaposan kitartunk mellette. És a többes szám alatt nem engem és a többi személyiségemet kell érteni, hanem engem és Őt. A személyiségeimről még nem tud. ;))
Az esküvő egy örömünnep. Örömünnep, amin kikiáltjuk a világ felé, hogy megtaláltuk azt az embert, akivel innentől az élet nevű harcot vívni akarjuk. Hogy meghoztuk azt a döntést, hogy bár tudjuk, hogy nem lesz mindig rózsaszín és könnyű, de úgy hisszük, hogy együtt jobban fog menni. Hogy úgy döntöttünk, a másikat akarjuk, mostantól mindig. Hogy szeretjük egymást, a legmélyebb és legtisztább szeretettel, amire csak ember képes, hogy ismerjük egymást, a jót is és a rosszat is, és úgy döntöttünk, hogy ez mindig így lesz. Hogy úgy döntöttünk, innentől minden nap egymás mellett fogunk dönteni, hozzon bármit az élet. Mert a házasság egy életre szól, és amikor esküvőt szerveztek, nektek nem az esküvőre kell készülnötök, hanem a házasságra. Mert az esküvő "csak" egy esküvő. Nem világok sorsáról döntő momentum. Az esküvőn az ígéret, a döntés, az eskü az, aminek tényleges súlya van, de ennek már hónapokkal, ha nem évekkel a konkrét pillanat előtt meg kell születnie.
Az esküvő az örömünnep, amivel elkezdődik a házasság. Ünnep, ami kiemelkedik a hétköznapok közül, amire készülünk, amit tervezünk, ami fontos. Egy olyan ünnep, amit nektek kell eldöntenetek, hogyan ültök meg. Mi személy szerint úgy döntöttünk, szeretnénk ezt az örömöt megosztani a szeretteinkkel. Szeretnék együtt ünnepelni, szeretnénk, ha nem csak temetéseken találkozna a távoli rokonság. Szeretnénk, ha együtt lennénk ezen a napon azokkal, akik jó példával járhatnak előttünk a saját, hosszú évek óta tartó házasságukkal. Szeretnénk koccintani az örömre, szeretnénk enni egy jót a családdal és közeli barátokkal, szeretnénk éjszakába nyúlóan beszélgetni és táncolni, és csak felhőtlenül örülni egymásnak. Annak, hogy igent mondunk egy új életszakaszra, hogy igent mondunk a család alapjára, hogy igent mondunk magára az életre. És itt a lényeg.
Teljesen mindegy, milyen esküvőt szeretnétek. Öten a tanúkkal és a pappal/lelkésszel/anyakönyvvezetővel elbújva? Több százan egy több napos fesztivállal? Habos-babos, hercegnős ruhában, hintóval érkezve egy kastélyba? Fehér bikiniben a tengerparton? Tornacipővel és kócos hajba font virágokkal? Élére vasalt abrosszal és kristálypoharakkal? Mindenki által közösbe bedobott házi pogácsával és kockás plédekkel? Télen vagy nyáron, erős sminkkel vagy smink nélkül, barátokkal vagy családdal, sokan vagy kevesen, meghitten vagy hangosan, mulatóssal vagy DJ-vel, templomban vagy szabad ég alatt… teljesen mindegy. Egyik esküvő sem jobb a másiknál. Egyetlen egy valami számít.
Az esküvőtök a tiétek. A ti ünnepetek. A ti házasságotok első napja. A ti döntésetek ünnepe. A ti igenetek egy életre. Tudjátok, mire bólintotok rá aznap. Ismerjétek, ki áll veletek szemben, és amikor a szemébe néztek, bizseregjen minden porcikátokban, hogy igen, Ő az. Ő, és senki más.
Mert az esküvőtök nem lesz tökéletes. Nem lesz éppen olyan, mint amilyennek a pinterest tábládon megálmodod. Nem lesz pontosan olyan árnyalatú a szalvéta, nem lesz pontosan ugyanolyan formájú a csokor, nem fog pontosan olyan szögben sütni a nap, és el fogtok csúszni a forgatókönyvvel (amennyiben terveztek). De ez mind nem számít. Nem lesz semmi sem tökéletes, mert az életben semmi sem az, és ez a legnagyobb hazugság, amit az iparág le akar nyomni a torkotokon: hogy az esküvőnek tökéletesnek kell lennie.
Nem. Semminek sem kell, és semmi sem az. Nem vagyok tökéletes én sem, Ő sem, az életünk sem. És pontosan ebben a tökéletlenségben rejlik a szépsége. Ettől emberi. Ettől a miénk. Ne próbáljatok meg olyan felépített imidzsképet varázsolni az esküvőtökre, akik nem vagytok. Akik ott lesznek, azok titeket szeretnek, a ti döntéseteknek örülnek, nektek örülnek. Nem kell elhitetni sem magatokkal, sem velük, hogy minden tökéletes, mert nem lesz az. Nem kell keresni a tökéleteset, mert azt nem fogjátok megtalálni. Mert az egész kompromisszumokról szól, és buktatókról, és leküzdendő problémákról… de a nap végén meg fogja érni, mert a tiétek. Pontosan ugyanúgy, mint maga a házasság. És éppen ettől csodálatos.
Nem leszek álszent, és nem mondom, hogy az esküvőre nem kell, vagy lehet készülni. Igen, a házasság a lényeg. De ennek az ünnepe az esküvő. Ha úgy érzitek, mutassátok meg a világnak. Ha úgy érzitek, bújjatok el vele. Csak ne felejtsétek el, miért van az egész. Értetek. A ti döntésetekért. A ti igenetekért. Nem feltétlenül ez lesz A legszebb nap az életetekben. Nem is kell annak lennie. Legyen „csak” egy szép nap, amire jó lesz emlékezni. De nem azért, mert passzolt a szalvéta és a csokor. Hanem azért, mert ott voltatok, megfogtátok egymás kezét, és igent mondtatok egy közös életre. Egymásra. És ennél szebb aznap biztos, hogy semmi nem lesz. :)
