Rohanó világban élünk. Rettenetesen leterhelt, iszonyatosan rohanó világban, ahol senkinek semmire nincs ideje. Ahol az idő pénz. Ahol a szabadidő olyan luxus, amivel már egy magamfajta tinédzser lány sem mindig rendelkezik - de legalábbis elegendővel biztosan nem. Olyan világban élünk, ahol csak a teljesítmény számít, ahol csak a rang mondja meg ki vagy, ahol nincs idő egy őszinte mosolyra, vagy egy őszinte kérdésre... ahol nincs idő az álmokra.
Nem először hallom magam körül korombeliektől (sőt, fiatalabbaktól is!), hogy nincsenek álmaik. "Minek az? Úgysem lesz belőle semmi." "Minek pazaroljam az időmet ilyen hülyeségekre?" "Csak a hülyék álmodoznak..." "Az álmok a gyerekeknek valók... én már nem vagyok gyerek." És ilyenkor én mindig nagyon elszomorodom.
Miért nem szeretünk álmodni? Mi a baj az álmokkal? Hogy képlékenyek? Hogy nem feltétlenül válnak valóra? Hogy mindössze illékony illúziók? Az a bajunk az álmokkal... hogy csak álmok?
Hajdan egy ember kiállt tízezrek elé, és merte azt mondani: "Van egy álmom..."* És az emberek nem ostobának nézték. Nem tekintettek rá, úgy, mintha bolond volna, és még csak ki sem nevették. Nem. Az emberek felnéztek rá, és a szívük megtelt az ő álmával. És az emberek hittek az álmokban. Hova tűnt ez a világból?
Persze, megértem én a korosztályomat is. Vannak álmaink, mindünknek, ebben biztos vagyok. Valahol mélyen, a szívek mélyén mindenki őriz egy álmot. De ez a mai világ nem fogékony az álmokra. Már akkor is, ha csak a leggyakorlatiasabb pontjáról nézzük. Az egyetemek felvételi ponthatárai szinte teljesíthetetlenül magasak, az elvárások egyre csak nőnek, mindenki iszonyatosan le van terhelve. Mindenki teljesen kimerült; nem tud dönteni az örök paradoxon között: jó jegyek vagy szociális élet vagy elég alvás (a három együtt ugyanis nem megy); és mindenki örül, ha csak a jövő hetét előre tisztán átlátja... nem hogy a jövőjére gondoljon. Nem egy ismerősöm borult már zokogva a nyakamba, hogy még sosem érezte ennyire messzinek az álmait. ("Kit akarok átverni? Belőlem sosem lesz orvos..." "Én próbálom, én tényleg próbálom... de eltapos az élet." "Van egy álmom... igen, nekem is van. Lefagyasztva több ezer évre a szívem mélyén.") Igen, volt olyan nap, amikor én is könnyekre fakadtam a tankönyveim felett, ahogy magam előtt láttam az áhított célt... és az előtte tornyosuló, megmászhatatlannak tűnő hegyeket. Igen, én is kétségbeestem.
De aztán elgondolkodtam. Nem is olyan régen írtam egy bejegyzést a témával kapcsolatban... És megmaradt bennem annak a bizonyos dalnak a pár sora:
"Legyen az egy az az álom, amiért küzdesz és itt vagy a világon..."
Gondolkozzunk csak el... mik vagyunk, ha nincsenek álmaink? Kik vagyunk az álmaink nélkül? Üres, lelketlen, céltalan emberek ebben a hatalmas és szürke világban.
Sokan gondolják, hogy az álmok azért álmok, hogy mindörökké azok maradjanak. Én nem így látom... van egy álmom. Valóra váltom... hát szükségem lesz egy új álomra. Majd egy még újabbra és egy még újabbra...
Szükségünk van az álmokra, mondjunk akármit. Az álmok azok, amikbe kapaszkodunk, amikor a legjobban belekentek minket a padlóba, az álmok tartják bennünk a lelket, ha halálosan fáradtak vagyunk... és ha ez nincs így, akkor pedig szükségünk van egy álomra, hogy mindez megvalósulhasson. Szükségünk van álomra, hogy érezzük, hogy van értelme küzdeni. Szükségünk van egy álomra, ami céllé válik, az életünk céljává. Éltecéllá, ami nélkül csak belefásulnánk a hétköznapok szürke monotonitásába... Az álom lehet a hivatás, vagy család, vagy csak egy bicikli... az mindegy. A lényeg, hogy szükségünk van rá...
Legyenek álmaitok! És ne szégyelljétek őket. Persze, nem kell világgá kürtölni... de legyenek. És merjetek hinni bennük, tudjatok kapaszkodni beléjük. És ne érdekeljen, ha eltapossa őket az élet, vagy látszólag leküzdhetetlen akadályokat állítanak eléjük... akkor is ott világítsanak a sötétben, amikor minden más fény kialudt. Amikor semmitek nem maradt... legyenek álmaitok! És máris gazdagok lesztek.
"Nézz az égre, legszebb fényre, láss egy álmot, harcolj érte!"
*Martin Luther King - I have a dream c. beszédére utaltam itt.
