Már írtam róla korábban, hogy nemrégen volt a szülinapom. Tizennyolc éves lettem én… fontos dátum. Kaptam rengeteg nagyon szép és nagyon hasznos dolgot, mindennek nagyon örültem… de mégis, egy ajándék volt, ami más volt, mint a többi. Lehet, másvalakinek értéktelen. De nekem a legtöbbet jelenti.

Van nekem egy barátnőm, mezeinewsee úgy utalt rá, az örök elégedetlen… pedig nagyon szép az arca, hihetetlenül értékes ember, nem ismerek nála empatikusabb és önzetlenebb embert. Nagyon igényli, hogy szeressék, nagyon igyekszik, hogy mindenkinek megfeleljen. Pedig nem kellene, mert ő már így is a legjobbak között van. Emellett pedig még kapott egy elképesztő tehetséget is Istentől: a zene ajándékát. Gyakorlatilag bármilyen dallamot eljátszik hallás után, nem tudok hangszerről, amit ő ne tudna megszólaltatni. Abszolút hallása, és szépen csengő, tiszta hangja van. Egyszer anyukám mondta rá: „még a nevetése is dallamos”. És ha ez még mind nem volna elég, ráadásként ír is dalokat. Nem is akármilyeneket. Régóta szeretem azt a dallamvilágot, amit ő képvisel, gyakran megkértem, hogy csak úgy játsszon nekem valamit… erre most a szülinapomon megkaptam ezt a csodát tőle. Csak nekem késztette, rám gondolt közben. Még a képek is egytől-egyig illenek hozzám… csak ültem, hallgattam, és folytak a könnyeim (meglepően sokat pityergek mostanság :)) Úgy tökéletes, ahogy van. Nem szomorú, nem vidám… én vagyok.

Köszönöm, Judit!