Tudom, nem ma van (ámbár nézőpont kérdése... de számomra a nap akkor kezdődik el, ha már aludtam előtte! szóval...). Holnap Szenteste. De mivel én holnap kizárólag zenelejátszás céljából vagyok hajlandó megközelíteni a számítógépet, így ez a bejegyzés mostanra marad.

Emlékszem, minden évben kiskoromban már októbertől számoltam vissza a napokat, szorgalmasan habzsoltam az adventi kalendárium rejtette apró csokoládé falatkákat, és hatalmas vigyorral az arcomon szuggeráltam az eget, hátha megszán, és az orrom alá dug egy-két hópelyhet... nem titkoltan a kedvenc ünnepem a karácsony. Nem, nem csak az ajándékok miatt :) bár tagadhatatlan, hogy szerepük van benne. Nem is annyira kapni... inkább a hetekig tartó agyalás, készülés vagy utánajárás elteltével átnyújtani az apróságot a szeretteimnek, és látni az arcukon felcsillanó mosolyt, ha sikerült meglepnem őket... megfizethetetlen. És persze a karácsonyi vacsora íze, a fenyőfa fényeinek szelíd játéka, a csillagszóró és illatos gyertya aromájának keveredése, a halkan szóló zene, és az a tényleges békesség és szeretet, ami ilyenkor megszállja az embereket. Igen, ezek mind-mind a hangulat kategóriájába tartoznak (ami végre nekem is megjött ^^). Igen, kiskoromban ezt vártam a karácsonyban. Azóta azonban van itt több dolog is.

Mint azt sokan tudjátok, mi a bátyámmal nem voltunk a kezdtetek kezdete óta vallásosan nevelve, első osztályos koromban kereszteltek meg engem is. Így - habár a Jézuska részese volt a karácsonyainknak - nem a hitbeli dolgokra fektettük a hangsúlyt. Sok év eltelt, mire részt vettem az első éjféli misémen - és ahogy az a nagy könyvben meg van írva, végig is aludtam az egészet ^^'. De már akkor is megfogott a feldíszített templom, és a lehengerlően gyönyörű asszisztencia vonulása (igen, egoista és beképzelt vagyok. De uram bocsá', van mire. Megdolgoztunk érte). Mostanra pedig én is velük vonulok és veszek részt a liturgián. És most már el sem tudom képzelni a karácsonyomat enélkül. Számomra az ünnep abban a pillanatban lesz teljes, ahogy elhangzik a kezdő csengő, az egész templom feláll, és az orgona és ének közben bevonulunk. Leírhatatlan érzés - ki nem hagynám semmi pénzért.

És miért is van mindez? Természetesen nem másért, minthogy megemlékezzünk róla, hogy Jézus Krisztus vállalva értünk a földi élet minden megpróbáltatását, Betlehemben egy fagyos istállóban megszületett. Ilyenkor mindig idilli kép jelenik meg a szemünk előtt - kisded a jászolban, körülötte állatok, szülei és a pásztorok. Milyen szép... pedig ha belegondolunk a valóságban, ez nem igazán szép, sőt. Most, amikor néha nagykabátban és meleg sálban is fázunk, vajon vállalnánk-e, hogy egy huzatos istállóban, a szúrós szalmán, a higiéniai körülmények teljes hiányában hozzuk világra a gyermekünket? És vajon kívánnánk-e egy csecsemőnek ilyen életkörülményeket? Nem, igaz?

Talán így látszik a leginkább, hogy valójában mit is jelent a karácsony. Hatalmas öröm, hiszen megszületett a Messiás - ugyanakkor szomorú, hogy milyen körülmények között.

"A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be."

Éppen ezért úgy gondolom, az a legkevesebb, ha mi is felajánlunk valamit cserébe a kis Jézusnak, amit aztán jelképesen letehetünk a fa alá. Ez lehet bármi (nyilván lelki felajánlás). Akár az adventben vállalt lemondásunk eredménye, akár egy új felajánlás. A lényeg, hogy tiszta szívből, odaadásból jöjjön, és hogy már ezzel az elhatározással álljunk neki a Szentestének - nehogy már pont a születésnaposnak ne kerüljön semmi a fa alá!

Ezekkel a sorokkal, és a lent csatolt dallal (ami szerintem a legszebb karácsonyi ének) kívánok minden kedves olvasómnak, barátomnak, ismerősömnek, ellenségemnek, családtagomnak és az ismeretlen idetévedőknek is

szeretetben, megértésben gazdag, áldott, békés, boldog karácsonyt!