Egy szót se, tudom... nem is mentegetőznék... beindult az advent. De senki sem mondhatja, hogy nem szóltam! Tennivaló annyi, mint égen a csillag, és tán még annál is több... és a nap még mindig nem akar 48 órából állni *sóhaj*. Mindent félretéve erőszakkal szakítok egy kis időt erre a szerencsétlen rettenetesen elhanyagolt blogra, és engedélyezek magamnak egy kósza bejegyzést :)

Sokszor használom a mindennapi életemben a "hülye" jelzőt. Sokan megsértődnek rajta, van, aki visszavág: "te vagy a hülye!", és van, aki csak röhög az egészen. Na akkor öntsünk tiszta vizet a pohárba.

Nálam a hülye egy pozitív jelző!!!

Ja persze, ez marhaság, mondhatjátok. A hülye szó egy sértés! Hogy lehetne már pozitív? Egyszerű. Na, akkor le is vezetném.

Rengeteg emberke van az ismeretségi körömben, és zömük - magától értetődően - a fiatalabb, 25 alatti korosztályba tartoznak. Van köztük tinédzser is, érett és kevésbé érett gondolkodású. Tehát, ha úgy tetszik, a legtöbbjük kamasz. Mi jut az embernek először eszébe a kamaszokról? Folyamatos hangulat ingadozásban szenvedő egyedek, akik az esetek túlnyomó többségében vagy a sarokban fésülik a szemükbe a hajukat, miközben fennhangon siratják fájdalommal teli hosszú életpályájukat, vagy idegesítően vihognak/nyerítenek/röhögnek valamin, amikor csak alkalmuk adódik rá. Nos, én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az ismerőseim zöme az utóbbi kategóriába tartozik.

A legtöbbjüknek rettenetesen jó a humora, és nem egyszer tapasztaltam, hogy a közelükben már nem is nevetek, csak hang nélkül dülöngélek előre-hátra, és közben csapkodok a kezeimmel, mint egy retadrált fóka... ugye, hogy ismerős? ;)

Na ezeket a barátaimat/ismerőseimet nevezem én hülyének. Mert hülye az, aki kicsit is elüt az átlagtól. Hülye, aki a legunalmasabb dologban is felfedezi a humort, akinek a leglehetetlenebb helyzetben jutnak eszébe a legjobb poénok, aki az életét szenteli egy-egy olyan témára vagy hobbira, ami az emberek többségét nem hogy nem érdeklik, de egyenesen baromságnak tartják. Hülye az, aki - amikor mindenki más fedezékbe húzódik - kacagva rohangál velem a szakadó esőben, vagy éppen táncol velem az utcán, miközben énekelünk - hangosan és lehetőleg jó hamisan. Igen, ezek az emberek mind-mind hülyék a többi ember szemében. Tudjátok mit? Szerintem is azok. Én is hülye vagyok. De mindezek fényében kérdem én: most kinek a jobb? Annak, aki mindig, minden körülmények között meg akar felelni a környezete elvárásainak - vagy aki néha magasról tesz az egész világra, és csak csinálja, amihez kedve van?

Rengeteg ilyen emberke van a közelemben, ahogy azt már az elején is írtam. És elmondani nem tudom, mennyire hálás vagyok nekik. Nagyon sok minden történt az elmúlt pár hónapban, és jelenleg is nyögöm sok mindennek a terhét, ez nem vitás. Igen, nagyon nagy szükségem van a komoly, mély lelki beszélgetésekre, vagy akár az egyedül eltöltött órákra... de néha annyira jó semmivel sem törődve önfeledten, boldogan kacagni. Nem tudom, ki mondta az alábbi mondást, de nagyon igaza volt.

A mosoly egy olyan görbe, amely mindent egyenesbe hoz.

Magamon érzem, hogy a nevetésnek igenis gyógyító ereje van (na meg a csokinak, de ez más lapra tartozik :)). Rengetegszer volt már, hogy fáradt és elcsüggedt voltam, a tipikus "élni nincs kedvem/erőm/időm" hangulat... és jött valaki, aki egyetlen pillanat alatt mosolyt csalt az arcomra. És ettől az apró mozdulattól máris fényesebb a világ - hát még egy kiadós nevetés után!

Kedves ismerőseim, osztálytársaim, barátaim, cserkésztestvéreim, családom! Ne vegyétek rossz néven, ha hülyének címkézlek benneteket. Az egyik, hogy a fő hülye természetesen én vagyok... a másik, hogy csak maradjatok ilyen imádnivalóan lököttek! Mert nagy szükségem van a vidámságotokra. És nem csak nekem... hiszen még a Biblia is megmondta:

SZÍVETEK LEGYEN VIDÁM MINDENKOR!

(Zsolt. 22,27)