Ennek a bejegyzésnek már többször nekifutottam, de végül mindig kitöröltem, valahogy nem jöttek a szavak... de azt hiszem, most már a helyére került minden. Hát akkor, hajrá...

"A kamaszkorban csak az a biztos, hogy minden megváltozik." mondta nekem egy nálam sokkal bölcsebb ember. Akkor félve, már-már sírva azt mondtam "de én nem akarom...". Ez kb háromnegyed éve volt. És azóta annyi minden változott...

Azt hiszem, egy éve kezdődhetett minden. Igen, majdnem pontosan egy éve... egy cserkésztábor, ahol nagyon erősnek kellett lennem. És őszinte döbbenetemre, ez sikerült. De mást is éreztem. Hazaértem, és már semmi sem volt ugyanaz. Kerestem, hogy mi változott. Pedig minden ugyanúgy maradt... csak én nem.

Aztán megkezdődött az ősz. Hideg is, meleg is. Egy meghalt szerelem - én mondtam ki a végszót. Megsínylettük mindketten, mindketten máshogy. Színre lépett két ember, akik később nagyon fontosakká váltak. A képbe került valaki, aki jött, látott, és  később ment is - nem kár érte. Elvesztettem valakit, aki nagyon fontos volt, és a világ a feje tetejére állt. Minden, de szó szerint minden megváltozott. Az érzések, a társaságom, az emberek, a véleményem... én magam változtam meg, de akkor még azt sem tudtam megmondani, milyen irányba. Mondhatni, én csak sodródtam az árral, és közben sajnáltattam magam... miért változik minden és mindenki? Pedig megint csak én voltam az, aki nem maradt ugyanúgy.

Tél... hatalmas viharfelhők, robbanásig feszült levegő több helyen is. Ha a szívem után megyek, akkor nagyon boldog lehettem volna. Ma már hálát adok az Úrnak, hogy felszólalt bennem a makacsabbik Mogyee. Az ész került felülre... és micsoda szerencse! Ha akkor az érzelmeim vezetnek, ma már óriási pácban lennék... de ez elmaradt. Helyette volt csendes szenvedés, gyakorlatilag a semmin, hónapokig... és kialakult bennem a csendesebb, visszahúzódóbb, magányra vágyó Mogyee. És bevallom - tetszik.

Tavasz. Annyi esemény, hogy nem győztem kapkodni a fejem. Óriási lendület a lelki életemben, és ez nem kis mértékben köszönhető egy fantasztikus Nagyhétnek, és egy megismételhetetlen Feltámadási Szertartásnak... na és persze az ősszel színre lépő lelki atyám és lelki bátyám kettősének. A korábban biztosnak hitt kapcsolatok meginognak, minden összeborulni látszik... és a káosz közepén megvilágosodok, és egy tornádó erejével igyekszem mindent és mindenkit rendbe rakni magam körül - több-kevesebb sikerrel. Valaki, aki korábban nagyon fontos volt, kilépett az életemből - helyesebben mondva, én léptem ki az övéből. Valaki, aki évek óta távol állt tőlem, most újra fontossá vált - harcolunk, hogy ez így is maradjon. Megismertem a saját korlátaimat, amihez viharos kiborulásokon át vezetett az út... Elszakadtam egy majd' nyolc éves kapcsolatból. Nem szerelem volt, közel sem... még csak nem is barátság. Inkább mester-tanítvány viszony. Megtanultam, amit megtanulhattam, békében váltunk el. Egy nyolc éve állandó dolog tűnt el ezzel az életemből... és a tavasz végére végképp éreztem, hogy már semmi sem ugyanaz. Főleg én nem.

És a nyár eleje... barátságok váltak fontossá, amik korábban nem voltak azok. Több visszajelzés... változtam. Állítólag előnyömre... én ezt így nem mondanám. Változtam, ez tény. De nem lettem sem jobb, sem rosszabb... csak más. De végre észrevettem, hogy nem csak én vagyok a világon, mindenki más is változott. Többen összecsiszolódtunk... másokkal eltávolodtunk. De mind változtunk. Ez a mai nappal bizonyosodott be. Egy számomra fontos emberrel meg tudtam beszélni valamit értelmes, felnőtt módra... egy éve ez nem ment volna így. És akkor már rögtön tudtam, hogy most menni fog ez a bejegyzés.

Sejtem, hogy még nincs itt a vége a folyamatnak... sőt, attól tartok, a java még csak most jön... de most nyugodt vagyok. Már nem félek tőle. Sőt! Azt hiszem, még várom is... izgalmas volt ez az év minden fájdalmával, keserűségével és örömével együtt. Tudom, nem csak én sínylettem meg ezt az időszakot... köszönöm mindenkinek, aki minden hisztim, kiborulásom és furcsaságom ellenére kitartott mellettem, és segített. Köszönöm! Lehet, még szükségem lesz a birkatürelmetekre =). Köszönöm a támogatást, az aggodalmakat, a terelgetéseket... hála nektek, tényleg megértettem, hogy nővé és férfivá bizony érni kell...

Biztosan vannak sokan, akik értetlenül állnak az előtt, ami lettem. Hiányzik nekik, aki voltam, azt jobban szerették. Vagy esetleg valami köztes állapot tetszett inkább nekik... esetleg megbántottam őket ezalatt az időszak alatt.  Vagy talán úgy léptem ki az életükből, hogy ők azt nem akarták, vagy nem értették... nektek üzenem, hogy sajnálom, ha bántottalak benneteket. Nem állt szándékomban... ahogy visszahaladni sem. Most már ilyen lettem... bocsássatok meg, ha ezzel megbántok valakit, sajnos ez ellen tényleg nem tehetek. És van egy rossz hírem... attól tartok, a java még csak most jön. De addig is, hogy értsétek kicsit, mi játszódott le bennem... itt egy dal, ami sokkal jobban megfogalmaz engem. Hallgassátok, és értsétek jól. Azt hiszem, "ott állok a sorok között..."