Szánom-bánom, de továbbra sincs időm rendesen blogolni... de azért nem szeretnélek benneteket olvasnivaló nélkül hagyni :) Következzék egy vers. Ars poetica-e? Is. Sok mindenre igaz az életemben. Nem tudnám pontosan behatárolni, mit is jelent nekem... annyit biztosan tudok, hogy sokat :) Na meg, hogy ha meghalok, ezt olvassák fel a temetésemen (bármikor is legyen az... :)) Hát... vegyétek akkora szeretettel, amekkorával én viseltetek iránta :)

Kosztolányi Dezső: A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni?

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszu-hosszu őszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubin-teát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?