Ma kényelmesen böngészgetek a világ legnagyobb közösségi oldalán (nem, nem fogom leírni, hogy facebook), és lám! Egy kedves ismerősöm írt a napjáról csupa pozitív dolgokat. Nagy bölcsen bólogattam, helyes, helyes, terjedjen csak, a cél a világuralom! Majd pár percnyi elégedett bólogatás után a múzsa hátulról tarkón vágott, én meg realizáltam a szörnyű valóságot. Valahogy így festett: "tejóságosurigelleramagasságosmountheveresten, nem is írtam még októberi hálaadást, ááááááááá!" Szóval akkor pironkodva, de íme!

Mit szerettem októberben?

- Pápai nuncius látogatása szerény plébániánkon (kevésbé beavatottaknak: ő a pápa afféle titkára). A Regina Pacis közösség tagavatására hívták meg, amelyet a mi templomunkban tartottak. Írhatnék arról, micsoda élmény egy olyan emberrel találkozni, aki ennyire közel van a Szentatyához, vagy, hogy mekkora buli volt a két nyelvű szentmise... de én inkább csak pillanatokat ragadnék ki. Ahogy a sekrestyébe berohanó gyerkeket egyesével megölelgette és megáldotta a nuncius... a fáradhatatlanul fordító pap szolgálatára... a szentélyben az örömkönnyekre, az új tagok befogadására... az ölelésekre, mosolyokra, ahogy a friss belépő tagokat megáldották a gyermekeik... csak pillanatok. De hosszú évek távlatából úgyis csak ezekre emlékszem majd. 

- Két nagyon kedves és közeli cserkésztestvérem összevont születésnapi bulija. Előveszem az ilyenkor szokott sémát: aki ott volt, érezte, aki nem volt, nem is értheti :) Csak egy megjegyzés... igenis, lehet alkohol nélkül csak órákon át beszélgetve és nevetve nagyon jól érezni magunkat. Sőt. Így a legjobb.

- Fél év. Hat hónap. Huszonnégy hét. Százhatvannyolc nap. Tűnhet soknak, tűnhet kevésnek is. Attól függ, honnan nézzük. Én onnan nézem, hogy pontosan ennyi ideje vagyok egy egész, valaki más oldalán. Nem lett könnyebb, hazudnék, ha ezt mondanám. Nem rózsaszín felhő, korántsem. Dolgozni, alakítani kell rajta, folyamatosan, és mindig ápolni, egy percre sem hagyni, hogy kiszáradjon. Csak így működik. Tényleg nem könnyű, de soha nem adnám, semmi pénzért. Sokan kérdezik tőlem, hogy mi a titok. Nem tudom, nem vagyok én tudós. De ha már kérdezik, stilszerűen egy versidézettel válaszolnék. "A titok, hogy valaki bársony-puhasággal megfogja a kezedet. A titok csak annyi, hogy el nem engeded."

- Jönnek a visszatérő szereplők, ám ezúttal egy új arccal. Bizony, lelkiatyám és családja egy hétvége erejéig, ám most egy útitársam is akadt, Xinaf személyében :) Mondanom sem kell, az út ennek megfelelően hatványozottan remekül telt (bár még most sem merem megtippelni, a velünk szemben ülők mit gondolhattak a két fiatalról, akik látszólag minden átmenet és indok nélkül váltottak át a filmek témakörről a szentekre, onnan a görög és római egyház közti különbségekre, majd egy éles váltással visszakanyarodtak a filmekhez, közben két horribilisen indokolatlanul nagy perecet tömnek magukba). A tímári kölykök kitörő lelkesedéssel fogadták Xinafot, aki hősiesen tűrte a rajongók hadát, annak ellenére, hogy a teremben helyet foglaló húszon felüli létszámtól sokkot kapott - velem teljes szinkronban. A foglalkozás remekül ment, nagy szükségem volt bátyuskám minden hangbeli és egyéb segítségére :), és úgy tűnt, a gyerekek is jól érzik magukat... nincsenek illúzióim, jó, ha a negyedük megmarad a legvégére... de akkor is elmondhatatlan érzés, hogy ekkora pozitív hírünk van a faluban. A cserkészet megkezdte munkáját, és nem hogy apadna a lelkesedés, sőt! Foglalkozás után egy kis hazakisérős-beszélgetős pár perc, jó volt látni, hogy a srácok tényleg ennyire őszintén örülnek Xinafnak. Ha jók lesznek, viszem máskor is :) Nagy hatással vagyunk ezekre a gyerekekre, meg nem tudom mondani, pontosan miért. De amikor miattunk egy római srác a görög templomba jött misére... azt hiszem, ez sok mindent elmond. 

- Kihasználva a moziünnepet, két remek film két nagyon fontos emberrel. Kedvesemet csak elrángattam a Sötét Lovag befejező epizódjára, amit vérbeli építő szemmel kommentált végig. Higgyétek el, a film alapjáraton is élvezhető, de így... :) Egy kedves barátnőmmel pedig a Looper című filmre ültünk be. Ritkán mondok ilyet, pláne akciófilmre... de ezt most érdemes megnézni. Régen láttam ennyire jó és elgondolkodtató sci-fi/akciófilmet, ennyire jó színészi játékkal (bár ebben lehet elfogult vagyok, az egyik kedvenc színészem a főszereplő. Nem, NEM Bruce Willis. Bár itt ő is jobb az átlagnál. A kisrác játéka meg egyenesen hajmeresztő - a legpozitívabb értelemben). Na nem mondom, nem a legpörgősebb film, amit valaha láttam, és vannak benne meglehetősen nagy hullámvölgyek... de nagyon érdekes és elmélkedős témája van, tényleg erősen javaslom. Emellett mindenkinek jár egy kis kikapcsolódás :) Na meg, a filmek mellett maga az érzés, hogy baromi ritkán járok moziba (ezelőtt utoljára július elején voltam), és ennek az egésznek van egy utánozhatatlan hangulata... nagyon megérte, kellett már. 

- Elkezdődtek a szalagavatós táncpróbák. Nos, a partnerem lelkesedése még hagy némi kívánnivalót maga után, de engem semmi sem állíthat meg :) Bár sokszor az egymásra üvöltöző osztálytársnőim kereszttüzében úgy érzem, ebből előbb lesz harmadik világháború, mint szalagavató, azért lelkes vagyok. Majdcsak lesz ez is valahogy... addig meg én lelket öntök drága partnerembe :)

- Őszi szünet. Sajnos javarészt végigtanultam, azért jutott idő némi pihenésre is. Egy kis séta az őszi városligetben, egy kis friss levegő... és persze bátyámmal édeskettesben leutaztunk nagyszüleimhez. Vonatút (végig állva), hosszú séta, és az összehasonlíthatatlanul mennyei ebéd után biciklivel vágtunk neki a temető felé vezető útnak. Higgyetek nekem, ezt bármelyik DH-s bátran megirigyelhetné. De mindent kárpótol, ami a temetőben vár. Sokan szörnyen morbidnak tartják, de nekem a halottak napja mindig is egy meghitt ünnep volt. Gyertyával és virággal emlékezni azokra, akik már fentről vigyáznak ránk... a sötétségbe boruló temető látványa, ahogy nagymamám mesél a családtagjainkról, akiket már nem ismerhettünk. Látni a nosztalgikus mosolyt az arcán, a huncut fényt a szemében, néhol a könnyeket... magam előtt látni őt fiatalnak, lelkesnek, álmokkal telinek és szerelmesnek... és magam előtt látni az én sokat megélt, szeretettel és odaadással teli nagyszüleimet. És érezni, hogy nem kell az embernek mozivászon, hogy hősöket lásson.

- Komoly, nagyon komoly bajok... és folyamatos ima érte. Az érzés, amikor az ima meghallgatásra talál... higgyétek el, ezt nem lehet átadni, ezt érezni kell. 

Apróságok:

őszi avar; sárguló levelekben gyönyörködni; hideg levegőt beszívni; leheletemet látni; esőben sétálni, és nem megázni; táncolni; ráébredni, hogy a tánctanárunk nagyon jó fej; tiszta szívből kacagni; pszichológust játszani; másokat jobban megismerni; húgaimat felszabadultnak látni; mások boldogságának örülni; kettesben összesimulva sétálni a kihalt éjszakai városban; idióta nyakkendőbe beleszeretni és viselni; kedvessel vásárolni; a látványos szenvedésén nagyon jól szórakozni; díjkiosztón konferálni; közönséget fegyelmezni; nunciussal találkozni; plébános atyai mosolyát látni; gyerekek nevetését hallani; a másik szívdobbanását hallgatni; angoltanárral együtt nevetni; dolgozatot jól megírni; nagymamám meséit hallgatni; sötétben biciklizni; megelepetést okozni; Xinaffal vonatozni; foglalkozást tartani; másokról gondoskodni; Tokajban megenni az év utolsó fagyiját; átsétálni Tímárról Tokajra a főút mellett; szétjárni a cipőm talpát; utolsó őszi napsugarakban fetrengeni és édességet majszolni; a vonatot egyszer lekésni :); filmet nézni; moziban sorba állni; nagyon jó új zenéket találni; bókokat kapni; őszinte ölelést kapni; imádkozni valakikért; ima meghallgatásának örülni; apró csodákra koncentrálni - és ráébredni, mennyi van körülöttünk valójában.

A hónap idézete:

"Ne félj, csak higgy!" (Lk. 8, 50)