Igen, ennek is ejött az ideje, hogy ezt belássam. Hogy miről is beszélek (pardon, írok)? Na, lássuk...

Van ez a borzadály, ez a Jónás Bratyók (Jonas Brothers) nevezetű formáció. Akik ismerik őket, most két reakciót válthat ki belőlük: sikítozva körbeugrálják a szobát, vagy sugárban okádás kiséretében kivetődnek az ablakon. Na igen, talán nem véletlen. Én is ez utóbbi táborba tartozom. Hogy kik is ezek a srácok? Nos... a banda három fiatal fiúból áll (hiába az életkor, nem és nem fogom őket férfiaknak nevezni), akik vinnyogva adják a világ tudtára, milyen rohadtul fájdalmas számukra a többmilliós élet és a barátnők hiánya. Tinilányok milliói pedig extázisba esnek csak a látványuktól is. Nem egyedülálló jelenség, mind láttunk már ilyet, ugyebár. De szeretni nem kell (Istennek legyen hála!) Pesze utálni sem. Én sem utálom őket. Csupán ha meghallom a hangjukat minden egyes szál szőröm égnek áll. De amúgy bírom őket.

Viccet félretéve nem olyan borzasztóak (láttunk már rosszabat is, lásd kedves kémiai vegyületet és a haverját, a kétbetűs szupersztárt. Na ők tényleg undorítóak, fúj, fúj, fúúúj!!!). Emberileg nincs velük baj, már amennyire én tudom. Nem közvetítenek különösebben káros dolgokat, és a vinnyogó hangjukon kívül tényleg nem veszélyesek. Az egyikük (talán a legkisebb, ezt nem tudom) cukorbeteg, van valami alapítványa is erről, és ez sok sorstársának ad erőt. Egyszóval nem olyan vészesek - tucattermékek, ahogy mondani szokás.

Hogy mi a fenét leresnek a blogomban? Na akkor térjünk ki erre. A napokban nagyon rácuppantam a Nyomorultak című musicalre és dalaira (nem akar valaki velem eljönni megnézni? :)), többféle nyelven is szívesen hallgatom. Éppen az ismert videómegosztón kutakodtam (you*sípszó*tube), amikor előkerült az egyik kedvenc betétdalom,  az Emptychairs at empty tables, mellette a felirat szerint ezt most az egyikük, történetesen a Nick Jonas nevezetű énekli. (Ne kérdezzétek, nem tudom, a három közül az melyik... asszem ő a cukorbeteg). Na mármost. Lehet, a késői időpont vagy a csoki az oka, de rákattintottam, hogy én ezt most biza végighallgatom. És itt és most kijelentem, hogy Mogyee is tévedhet. Hogy miért mondom ezt? Na várjunk, előtte a videók.

A kedvetekért most olyat tettem, amit előtte nem sokszor (vagy soha). Direkt rákerestem erre a Nick gyerekre... csak, hogy legyen összehasonlítási alap. Ebbe a videóba elég pár hangocskát meghllgatni tőle, elég lesz az összehasonlításhoz, és nem akarlak titeket tovább kínozni. Szóval, a gyerek "normálisan":

Ez pedig a Nyomorultak dala, amit a minap találtam. Ezt viszont hallgassátok meg. Tudom, nehéz ezt most elhinni nekem... de megéri.

Van egy seb, mely sosem gyógyul,
ez a gyász, csak fáj és fáj!
Üres szék, üres az asztal,
a sok barát - meghalt, nincs már! 
Itt ültünk hát annyi estén,
szavak gyúltak, s nőtt a láng,
mely a holnapnak világít...
Az a "holnap" nincs is tán!

Eszmék vívtak és mi hittük:
velünk győz az új világ!
"Talpra hát!" A dal, hogy zendült!
Még most is zeng - itt benn,
de gyötrő vád lett minden szó,
s a dal végső imádság,
ott - a szétdőlt barikád romján!

Ó hogy fáj, hogy fáj így élni,
most hogy meghaltatok már!
Ez a seb már sosem gyógyul,
ez a gyász csak fáj, és fáj!

Tűnő árnyékok az éjben,
bocsássátok meg nekem,
azt, hogy itt vagyok, hogy élek,
s Ti már nem jöttök sosem!

Mért kellett, ó mért, bár tudnám,
meghalnotok ifjúként?
Üres szék, üres az asztal...
Barátom egy sincs többé...

(A fordítás nem szó szerinti, csak a dal magyar megfelelője)

Kezditek kapizsgálni, mi? (Ja igen. És a srác mind a két videón 17 éves). Na ugye... nem mondom, hogy a valaha volt legeslegszebb előadása... de engem megérintett. (Na jó, konkértan megkönnyeztem. Pedig aki ismer, az tudja, hogy belőlem ezt akármi nem váltja ki). A srác itt egész férfias... sőt. Hirtelen lett kiállása, és érdekes módon a hangja is felcsúszott az elviselhetetlen tartományból az élvezhetőbe. Most már én is ki merem jelenteni, hogy ez a srác tehetséges.

Csak egy kérdésem maradt ezek után... ha egyszer így is tud énekelni... akkor miért kell vinnyogni? Tudom, tudom, mert a tinilányoknak ez kell... elég szomorú, mit ne mondjak. Vajon miért nem vagyunk fogékonyak az értékre? Miért mondjuk, hogy akkor, ha valamiben nincs basszus vagy szex, az már nem is jó? (Persze, szerencsére kivételek mindig vannak. De sajnos a nagybetűs átlagban és a környezetemben is ezt látom). Pedig annyi szépség és érték van az életben... a fenti dal csak egy példa. De hány és hány olyan könyv, zenemű, film van, amit egyszerűen bűn kihagyni... de az újabb generációk néha azt sem tudják, hogy léteznek. Jobb esetben már hallottak róla, csak éppen utálják... próbáljátok ki. Kérdezzetek körbe mai tizenéveseket, hogy hányan olvasták például a Micimackót? (nem, nem a Disney változatot, az eredeti, A-Milne félét...) Vagy hányan tudják, ki a Kis Herceg, és mit akar a rózsájával? Vagy ki emlékszik még a Magyar Népmensék fülbemászó kezdődallamára? Vajon hányan tudnának legalább öt magyar népdalt felsorolni? És azt vajon meg mernénk-e kérdezni, hogy véleményük szerint a csujogatást vagy a Májusfa-állítást eszik-e vagy isszák? Vagy például hány fiú jár még locsolkodni húsvétkor - és hány lány készül festett tojással? Annyi érték van szerte a világban, amiket őrizni és védeni kell... de persze elmegyünk mellette. Pedig milyen fontos lenne, ha magunk még emlékszünk is rá, megmutassuk azoknak, akiknek fogalmuk sincs róla! Különben a mi gyerekeink már azt sem fogják tudni, mi fán terem a Májusfa... vagy a komolyzene. Elkeserít, hogy egy dallam nélküli gépzenét mindenki kívülről fúj... de mennyien tudnák csak eldúdolni a Négy Évszak bármely tételének egy sorát? De hát, én már sosem fogom megérteni a mai fiatalokat ;)

Egyben reménykedem, hogy vannak még hozzám hasonlóak, akiknek számít az érték, a többlet. Ja, és abban, hogy ez a srác lassan észbe kap, és áttért a musical színészetre. Mert ebben viszont zseniális... és még fejlődhet!