Nagyon sokáig tartott, mire rávettem magam, hogy megírjam ezt a bejegyzést. Túl sok minden, ami túl személyes benne. Túl sok mindennel kell szembenéznem általa. Túl sok minden fáj még, és különben is, ezzel elismerem a világ felé, hogy mi bajom, hogy egyáltalán bajom van… De mostanra már meggyőztem…

Nem lesz hosszú bejegyzés, éppen csak pár sor... egy barátommal beszélgettünk, hogy mennyi mindenkire vigyázni kell ebben az életben, és hogy mennyire nehéz ez úgy, ha mi magunk is sokszor tanácstalanok vagyunk... vagy ha az emlegetett személyek nem akarják hagyni, hogy vigyázzunk…

Kemény téma, jól tudom. Megoszlanak a vélemények, ezzel is tisztában vagyok... de én nem tágítok. Hogy értsétek, hogyan is merült fel bennem a téma, itt egy kis olvasnivaló, amin én is ma délután rágtam át magam... a videót mindenképpen nézzétek meg... de az utolsó három…

Ennek a bejegyzésnek már többször nekifutottam, de végül mindig kitöröltem, valahogy nem jöttek a szavak... de azt hiszem, most már a helyére került minden. Hát akkor, hajrá..."A kamaszkorban csak az a biztos, hogy minden megváltozik." mondta nekem egy nálam sokkal…

Direkt nem írok nevet. Nagyon jól tudod, hogy neked szól, akár olvasod ezt, akár nem. Csalódtam benned, nem is kicsit... önmagában ez nem lenne akkora tragédia. De elástad magad nálam, bocsi. Nagyon kérlek, ne keress, ne írj, ne hívogass, mert már nem érdekel. Belefáradtam...…