Tulajdonképpen még időben van ez a hálaadás. Hiszen tudjuk, ha nem lenne utolsó pillanat, soha semmi sem készülne el. :D Április brutálisan tömött volt, még májusban is ezt próbáltuk kilihegni… De mindenképpen egy olyan hónapra sikeredett, amire érdemes lesz emlékezni. Egy egész életen át. :)

Mit szerettem áprilisban?

- Összeköltöztünk. Eddig életem során kétszer költöztem, ebből egyre emlékszem, és akkor is annyi maradt meg, hogy minket reggel elvittek a nagyiék, és este pedig az új lakásban hajtottuk álomra a fejünket. Nos, mit ne mondjak… most is felmerült bennem, de szép is lenne ezt megint így intézni. :D A költözés iszonyatos meló, rettenetes nyűg, és egy elképesztően nagy változás. Négy teljes napig pakoltam, szelektáltam és emlékeztem, a szobámat térdig borították az életem mozzanatai. Mert igen, a költözés erről is szól. Apránként, minden kis mütyürnél leakadtam és emlékeztem. Ott volt a teljes kamaszkorom, az eddig leélt huszonkét évem. Iskolai levelezésekben, régi rajzos füzetekben, múzeumbelépőkben, tábori karszalagokban, haszontalan műanyag vackokban, amik gyerekként kincset értek… Megannyi nevetés, megannyi sírás, megannyi emlék. Az egész eddigi életem, a gyerekkorom, a kamaszkorom dobozokba került, és elköszöntem tőle. Nyilván nem dobáltam ki mindent, de ide már tényleg csak azt hoztam magammal, ami feltétlenül szükséges. Nem féltem magam, már most halmozódnak itt is a felesleges kis mütyürök. :D Nagyokat mosolyogtam, és igen, nagyokat könnyeztem pakolás közben, és a költözést megelőző éjjel egyetlen szemhunyásnyit sem aludtam, csak csendben figyeltem a lecsupaszított polcokat és falakat… és amikor kipakoltunk, az üres szobát. Mindent láttak azok a falak. Engem, ahogy felnőttem, ahogy küzdöttem, ahogy elbuktam, ahogy felálltam. Barátokat, akik jöttek és mentek, szerelmes összebújásokat, nagy veszekedéseket és sírós kibéküléseket. Őrizte a titkaimat, az álmaimat és a céljaimat. És ma már szépen berendezett vendégszoba. Már nem az enyém. Már nem is tűnik otthonnak. Nem fájt tőle elköszönni, és nem üres érzés, de mégis búcsú. De olyan, amilyennek lennie kellett. Egy korszak lezárult. Ideje volt nyitni egy újra. :)

- Elkezdtem dolgozni. Erről annyira sokat nem szívesen osztok meg, azt hiszem, kicsit kezdek ebben a tekintetben is felnőni, ez nem feltétlenül a blog keretei közé való. De nagy változás volt ez is, hát itt a helye. :)

- Nagyhét és húsvét, minden évben egyre jobban és jobban várom, már-már eljut a karácsony szintjéig. ;) Nagyszombaton együtt vonulni a bátyámmal a feltámadási vigílián, aztán közösen elpusztítani az általam készített, első önálló húsvéti menümet. Hidegtálak, IR kompatibilis kalács, édesség, teljesen terült asztal került elő, és én elképesztően nagy szeretettel raktam össze a legapróbb részletekig. Nagyon különleges érzés háziasszonyként létezni (egyelőre az, el fogok jutni én is a fásult monoton üzemmódba, efelől semmi kétségem :D), nagyon különleges érzés volt a bátyámat az új családommal megvendégelni, de még különlegesebb érzés volt együtt részt venni az egyház legnagyobb ünnepén. A megannyi gyertyaláng a sötét templomban, az ének, aminél minden Nagyszombaton elcsuklik a hangom, a tömjén illata, a körmeneti énekek, és az a megmagyarázhatatlan boldogság, és persze másnap vidéken a legapróbb rokonok lelkes locsolkodása... Szeretem az ünnepeket, szeretem megadni a módjukat, mert kiemelnek a hétköznapokból. De csak akkor van értelmük, ha sosem felejtjük el, valójában mit is ünneplünk. És bármennyire is büszke voltam rá – ez még mindig nem a hidegtál. ;) Valóban Feltámadott, Alleluja!

- Éppen Nagypénteken lett ötödik éve, hogy egy csípős hajnalon a búcsúölelés szoros maradt, és egy versre igen volt a válasz. Öt év a mi rövid kis földi életünkben eddig soknak számít. Hát… előre a tízszereséért! :D

- Természetesen nem maradhatott el, hogy elbúcsúztassuk az én nem is olyan hosszú lányságomat. Korábban mondhatni tartottam ettől az eseménytől, mert mindig kicsit más elképzeléseim voltak róla, mint ami alapvetően eszünkbe jutna egy lánybúcsú hallatán. Se pia, se vetkőzős szám, se káró alakú torta, limuzin aztán meg főleg nem. :D Nem arról van szó, hogy ne szeretnék bulizni, ne szeretnék táncolni és elengedni magam, de számomra valahogy a lánybúcsú sosem ezt jelentette. Számomra a házasság nem egy zárdaketrec, ami előtt egy iszonyatos, fékevesztett ereszd el a hajammal kell elköszönnöm a szabad élet utolsó perceitől. Nem gondolom, hogy a házasság megtiltaná, hogy eljárjak a barátaimmal, akár bulizni is, hiszen nem szűnök meg egyéni individuumnak lenni, nem ragasztanak hozzá a férjemhez. :) Ennek megfelelően azonban a lánybúcsú számomra inkább a nosztalgiázásról, a közös emlékekről szól azokkal az emberekkel, akik végigkísérték, ahogy lányból nővé értem. Azokkal, akik ott voltak minden kis hülyeségemnél éppen úgy, mint a sikereimnél. Velem sírtak, velem örültek, velem tanultak, akikkel együtt neveltük fel egymást, akik velem jöttek az úton, amin a feleséggé válásomig lépkedtem. És abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy annyira fantasztikus barátnőim vannak, hogy pontosan ilyen estét kaptam. :) Beszélgetőet, nagyokat nevetőset, nosztaligázósat, koccintósat, még több nevetést, őszinte öleléseket és igazi, tiszta örömöt. Ahogy végignéztem azokon, akik ott voltak, az életem minden fontos szakaszát képviselték. Minden egyes közösségből, minden kis részletéből… Tényleg éreztem, hogy ezek a lányok (lányok? már nők) neveltek fel, ők – is – készítettek fel az életem következő szakaszára azáltal, hogy eddig végig mellettem álltak – és tudom, tudhatom, hogy ez ezután is így lesz. Nagyon-nagyon köszönöm, lányok! Pont ilyet képzeltem, pont így, pont veletek. :)
(És #ELKET. Mert ez pontosan így volt tökéletes. :D)

- És a végére egyértelműen április legkiemelkedőbb pillanata… összeházasodtunk. Erről fogok írni bővebben, csak kapjuk kézhez a képeket. Mert úgy lesz az igazi. :)

Apróságok:

pakolás, pakolás, pakolás :D; nosztalgiázás; elköszönés; lezárás; rengeteg segítséget kapni; dobozokon ülve ebédelni; közös otthont építeni; elkezdeni dolgozni; érettségire tanulni; háziasszonykodni; eső után pocsolyára papírhajót bocsátani; Nagyhetet végigimádkozni; Húsvét igazi örömét megülni; életem első teljesen önálló húsvéti menüjét elkészíteni; a boros kalácsot betolni :D; szomszéd kiskutyáját pesztrálni; vele játszani; esküvőre végehajrában mindennel elkészülni; rengeteg segítséget kapni; barátokkal ünnepelni; lányságomat elbúcsúztatni; olyan barátokat kapni, akik tényleg, őszintén ismernek és szeretnek; havazás miatt egy szívinfarktust lábon kihordani :D; esküvő előtti este édesanyámmal és bátyámmal együtt vacsorázni és nagyokat nevetni; Vele összeházasodni; őszintén, tisztán, feltételek nélkül boldognak, boldognak, boldognak lenni

A hónap idézete:

„Amit tehát Isten egybekötött, ember szét ne válassza!”
(Máté 19,6)

A hónap dala:

Nagyon régóta ismerem ezt a dalt, és nagyon régóta tudom, hogy az esküvőm környékén ez valamilyen formában jelen lesz. Annyira régóta, mikor Ő még a képben sem volt. :D Érdekesség, hogy Ő maga rettentő nyálasnak tartja az énekes hangját, amit kapcsolatunk hajnalán személyes sértésnek vettem. :D Most már részben igazat adok Neki, azonban a dal mondandója, a szövege és a jelentése még mindig igaz, örökérvényű, fontos, és egyszerűen ide most csak tökéletes. Kivételesen mellékelem utána a saját fordításomat… mert ezt most tényleg érteni kell. :)

A szerelem nem harc

A szerelem nem egy hely,
Ahová ki-be járkálunk, ahogy nekünk tetszik
Ez egy ház, ahová belépünk,
Aztán megfogadjuk, hogy többé nem hagyjuk el

Zárd be tehát az ajtót magad mögött,
És hajítsd messzire a kulcsot
Együtt fogunk mindent megoldani
Hagyd, hogy térdre kényszerítsen

A szerelem a menedék a tomboló viharban
A szerelem a béke a háború közepén
Ha menekülni próbálnál, hát Isten küld egy angyalt, hogy őrizze az ajtót
Nem, a szerelem nem harc,
De valami, amiért megéri harcolni

Néhányaknak a szerelem csak egy szó
Amibe bele lehet esni (=szerelembe esni)
De amikor éppen kizuhannának belőle
Nehéz kitartani emellett

A szerelem a menedék a tomboló viharban
A szerelem a béke a háború közepén
Ha menekülni próbálnál, hát Isten küld egy angyalt, hogy őrizze az ajtót
Nem, a szerelem nem harc,
De valami, amiért megéri harcolni

A szerelem eljön megmenteni bennünket
Csak hívnunk kell őt
Saját maga számára semmit sem kér majd
De kötelez, hogy mindenünket átadjuk neki

A szerelem a menedék a tomboló viharban
A szerelem a béke a háború közepén
Ha menekülni próbálnál, hát Isten küld egy angyalt, hogy őrizze az ajtót
Nem, a szerelem nem harc,
De valami, amiért megéri harcolni

Én harcolni fogok érted.
Te harcolsz majd értem?
Ezért megéri harcolni.